Gazdaság
2023-03-26

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 818,92 ponton zárt pénteken, 2,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

 A részvénypiac heti forgalma 46,88 milliárd forint volt az előző heti 61,24 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
    Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában jelezte: a héten is a globális bankrendszerrel kapcsolatos hírek mozgatták leginkább a piacokat, emellett a Fed szerdai kamatdöntése is hatással volt a befektetők hangulatára. A pénteki kereskedésben ismét lefordultak a nemzetközi tőzsdék, és a BUX sem tudta függetleníteni magát.
    Az Equilor a hét eseményei közül kiemelte, hogy hétfőn léptek életbe az új BUX-index súlyok. Az OTP súlya közel 37 százalékos, a Molé 27,4 százalékos, a Richteré 23,8 százalékos, míg a Magyar Telekomé 4,8 százalékos. Az indexbe került a Zwack Unicum és a Delta Technologies 0,26 és 0,18 százalékos súllyal, míg az Akko Invest első figyelmeztetést kapott, mivel nem teljesítette az index kritériumait.

    Az összefoglalóban felidézték, hogy hétfőn célárcsökkentés érkezett az OTP-re. Az Autonomous Research 10 482 forintról 10 086 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, a részvényt továbbra is alulteljesítőre értékelték.
    Az Equilor jelezte azt is, hogy saját részvényeket vásárolt az OTP a héten, ezeket a javadalmazási politikához fogják felhasználni. A pénzintézet több napon is a tőzsdei kereskedésben vett részvényeket, összesen 340 ezret, különböző árszinteken.
    Azeri olaj érkezik a Slovnaft finomítóba; a Mol közleménye szerint hamarosan megérkezik egy 90 ezer tonnás szállítmány, amelyet az azerbajdzsáni ACG-mezőn termeltek ki. A Mol ezzel egy teljesen integrált értékláncot hozott létre, mivel a saját tulajdonú mezőn kitermelt olajat a saját finomítójában tudja feldolgozni - írták az összefoglalóban.
 

   Kitértek arra is, hogy a Richter 390 forintos osztalékot javasol, a közgyűlését április 25-én tartja a vállalat. A Mol közgyűlését április 27-én tartják.
    A héten az OTP 3,73 százalékkal erősödött, a részvény 9844 forinton zárt pénteken, heti forgalma 34 milliárd forint volt.
    A Mol árfolyama 2,32 százalékkal emelkedett, pénteken a papír 2474 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,53 milliárd forintot tett ki.
    A Richter 2,26 százalékkal erősödött a héten, pénteken 7465 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 4,76 milliárd forintot.
    A Magyar Telekom árfolyama 0,52 százalékkal csökkent a héten, a papír záróára 383 forint volt pénteken, heti forgalma 881 millió forint volt.
    A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3483,81 ponton zárt a héten, ami 37,77 ponttal, 1,10 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Megmaradt a főnyeremény

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács a jövő héten

MTI

Szerző
Hasonló cikkek