Gazdaság
2022-09-18

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 40 057,18 ponton zárt, a múlt hetinél 853,63 ponttal, 2,09 százalékkal alacsonyabb értéken.

 Az összforgalom 53,809 milliárd forint volt az előző heti 33,255 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.
    A BUX a hétfői kereskedést még jelentős emelkedéssel zárta, köszönhetően a kedvező nemzetközi hangulatnak, a fellendülés azonban átmenetinek bizonyult, a hét további napjait negatívban zárta.
    Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója szerint tőzsdei szempontból a héten a legfontosabb események egyike volt a magyar jogállamiság helyzetéről készült  jelentéstervezetet elfogadása az Európai Parlamentben. A kedvezőtlenre forduló nemzetközi befektetői hangulat mellett főképp ennek tudható be a BÉT gyengélkedése. A jövő heti kereskedést az uniós forrásokról szóló döntés határozhatja meg, akár már a hétfői nyitáskor - tették hozzá.
 

   A hét egyetlen emelkedő részvénye, az OTP 0,25 százalékkal erősödött, pénteken 8658 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 29,5 milliárd forintot.
    Legnagyobb mértékben, 5,06 százalékkal a Mol gyengült, 2516 forintos árfolyam mellett több mint 10,5 milliárd forintos összforgalommal zárta a hetet.
    A Magyar Telekom részvényei múlt péntekhez képest 3,17 százalékot vesztettek az értékükből. Árfolyamuk 305 forintra csökkent, heti forgalmuk alig haladta meg az 1,2 milliárd forintot.
    A Richter 1,75 százalékot esett, a hét utolsó kereskedési napján 7585 forinton zárt 11,2 milliárd forintos forgalom mellett.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3 804,82 ponton zárt, ami 12,47 pontos, vagyis 0,33 százalékos emelkedés az előző héthez képest.
 

Gyorsabb rákdiagnózist eredményezhet egy új fejlesztésű eljárás

Szurkolói információk a kupameccsre

MTI

Szerző
Hasonló cikkek