Gazdaság
2021-12-12

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 51 076,61 ponton zárt pénteken, 171,70 ponttal, 0,34 százalékkal magasabban, mint egy hete.

A részvénypiac forgalma 42,8 milliárd forint volt a múlt heti 72,9 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
    Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, hogy a nemzetközi befektetői légkörrel összhangban a héten is hullámzó volt a hazai tőzsdeindex mozgása.
    A hét eseményei kapcsán kitértek arra, hogy albán bankot vásárolt az OTP. A bejelentés szerint a magyar pénzintézet megegyezett a görög Alpha Bankkal annak albán leányvállalatának megvásárlásáról, 55 millió eurós vételárban állapodtak meg a felek. Az Alpha Bank közel 5 százalékos eszközarányos piaci részesedésével Albánia 8. legnagyobb bankja, a lakossági és a vállalati szegmensben egyaránt aktív. A tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2022. második negyedévének végén kerülhet sor.
    A Richter és a Hikma Pharmaceuticals PLC kizárólagos értékesítési és licenc-megállapodást írt alá a Richter denosumab hatóanyagtartalmú készítményeinek értékesítéséről az Amerikai Egyesült Államokban. A megállapodás értelmében a Richter feladata a termékek fejlesztése, valamint az amerikai piacra szánt késztermékek szállítása. A Hikma felel a törzskönyvezésért az Amerikai Egyesült Államokban, ahol kizárólagos joggal értékesíti majd a termékeket. A licenc-szerződés pénzügyi rendelkezései alapján a Richter a megállapodás aláírásakor bevételre jogosult, amit előre meghatározott fejlesztési és egyéb mérföldkövek elérésekor további bevételek követnek, összesen többtízmilliós amerikai dollár nagyságrendben.
    Eladja a Magyar Telekom a Pan-Inform Kft.-t. A hazai távközlési szolgáltató bejelentette, hogy a T-Systems Magyarország Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló Pan-Inform vállalatát 5,5 milliárd forintért értékesíti a magyar államnak. A Pan-Inform digitális egészségügyi szolgáltatások, valamint az ahhoz kapcsolódó kórházi informatikai rendszer fejlesztésével és támogatásával foglalkozó vállalat, tavaly 3,4 milliárd forintos árbevételt és 0,9 milliárd forintos EBITDA-t termelt. A tranzakció várhatóan a következő év első negyedévében zárult le - írta az Equilor.
 

   A kommentárban jelezték, hogy hosszú, kiszámítható kamatemelési ciklus várható Magyarországon, erről Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke beszélt egy lapinterjúban. A jegybank várakozása szerint jövőre is 5 százalék körül alakulhat az infláció, az egyhetes betéti kamatszint a turbulens időszak fennmaradásáig fog eltérni az alapkamattól. Virág Barnabás szerint a következő hónapokban a reálkamat gyors emelkedése várható, amelyet a kamatemelések és az infláció mérséklődése is segíteni fog. Az alelnök leszögezte, hogy nem fognak minden héten kamatot emelni, de szükség esetén kellő erővel fognak fellépni.
    Az összefoglalóban kitértek arra is, hogy a vártnál magasabb volt az infláció novemberben. A fogyasztói árindex éves bázison 7,4 százalékkal emelkedett, a maginfláció 5,3 százalékos volt. A következő hónapokban az alacsony bázishatás továbbra is erősíti az inflációs nyomást, ez a tényező csak tavasszal fog enyhülni.
    A héten a Mol árfolyama 1,49 százalékkal nőtt, a részvény pénteken 2446 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,99 milliárd forint volt.
  

  Az OTP-papírok 0,37 százalékkal erősödtek, 17 445 forinton zártak a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten meghaladta a 26,5 milliárd forintot.
    A Richter ára 0,18 százalékkal csökkent, pénteken 8510 forinton fejezte be a kereskedést a részvény, forgalma 6,2 milliárd forintot ért el.
 

   A Magyar Telekom 0,72 százalékos árfolyameséssel zárta a hetet, pénteken 411 forinton zárt, heti forgalma több mint 1,41 milliárd forint volt.
    A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4458,95 ponton fejezte be a hetet, ami 56,44 ponttal, 1,31 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Egy évtized alatt 260-szorosára nőtt a mobil adatforgalom

Vasárnap reggel több mint 100 helyszínre riasztották a tűzoltókat

MTI

Szerző
Hasonló cikkek