Gazdaság
2021-11-25

Globális szolgáltatóközpontot hoz létre az EY Magyarországon, ezzel 500 új munkahelyet teremtve Budapesten

Az EY (Ernst & Young) multinacionális könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalat globális szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, ahova 2024 végéig ötszáz munkavállaló felvételét tervezik. Ezzel összefüggésben a cég képzési programot hajt végre 767 millió forint értékben, amelyet az állam 384 millió forinttal támogat, jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető nagy elismerésnek és a hosszú távú gazdasági stratégia visszaigazolásának nevezte azt, hogy a több mint 150 országban jelen lévő, nagy-britanniai központú EY épp Magyarországra hozza az újabb beruházását.

Kiemelte, hogy a cégnél jól képzett, nyelveket beszélő fiatalok kapnak majd munkát, akiknek biztosított lesz a folyamatos fejlődése. Ez és az ehhez hasonló beruházások szerint segítenek a fiatalok Magyarországon tartásában és a már külföldön élők hazacsábításában.
Magyarországon jobb a helyzet a koronavírus-válságot illetően, mint általában globálisan, amihez bátor döntésekre volt szükség az oltási és a beruházásösztönzési program terén is. Lesújtó jelentéseket hallani mindenfelől lezárásokról, lassuló gazdasági teljesíményről, újra térdre kényszerülő egészségügyi ellátórendszerekről. "Szerencsére azonban nálunk ennél sokkal jobb a helyzet, gazdasági rekorddöntésekről érkeznek hírek, van elég oltóanyag az országban, az egészségügy pedig jól bírja a strapát" - fogalmazott.

Ezzel kapcsolatban a kormány beruházásösztönzési programjának eredményeit méltatta, és hangsúlyozta: "nem pusztán előzünk a kanyarban, de a kanyar után gyorsítunk is".

Hozzátette, hogy az újabb adócsökkentések tovább erősítik Magyarország versenyképességét, friss lendületet adnak a gazdaság növekedésének.

Tájékoztatása szerint 156 üzleti szolgáltatóközpont működik ma Magyarországon, amelyek több mint 70 ezer embernek adnak munkát, nagyjából 14 ezernek Budapesten kívül. A szektorban dolgozók 83 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, átlagéletkoruk 33 év, 15 százalékuk külföldi állampolgár.
 

Befejeződött a Derecskei-főcsatorna korszerűsítése

Visszavághatunk az éllovasnak

MTI

Szerző
Hasonló cikkek