Gazdaság
2021-04-26

Emelkedett a világ acéltermelése márciusban és az első negyedévben

Nőtt a világ acéltermelése márciusban és az idei első negyedévben is az egy évvel korábbiakhoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) adatai szerint.

A szervezet honlapjára felkerült adatok szerint a világ acéltermelése 169,2 millió tonna volt márciusban, 15,2 százalékkal nagyobb a tavaly márciusinál.
Az idei első negyedévben 486,9 millió tonna volt a világ acéltermelése, 10 százalékkal nagyobb a tavaly első negyedévinél.
A WSA 64 ország acéltermelőit fogja össze, tagjai a világ acéltermelésének mintegy 98 százalékát adják.
Az ázsiai és csendes-óceáni térség negyedéves acéltermelése éves összevetésben 13,2 százalékkal, 356,9 millió tonnára nőtt, az Európai Unió termelése 3,1 százalékkal, 37,8 millió tonnára, a Független Államok Közösségéé (FÁK) ugyancsak 3,1 százalékkal, 26,2 millió tonnára, Dél-Amerikáé pedig 7,1 százalékkal 10,9 millió tonnára emelkedett, ugyanakkor Észak-Amerika acéltermelése 5,2 százalékkal, 28,1 millió tonnára csökkent.
A legnagyobb acélgyártó, Kína márciusi termelése 19,1 százalékkal, 94 millió tonnára emelkedett, a második legjelentősebb acéltermelőé, Indiáé pedig 23,9 százalékkal, 10 millió tonnára nőtt. A harmadik legnagyobb termelő, Japán acélgyártása márciusban éves összevetésben 4,6 százalékkal, 8,3 millió tonnára nőtt.
A sorrendben negyedik legnagyobb acélgyártó, az Egyesült Államok termelése 1 százalékkal, 7,1 millió tonnára emelkedett, az ötödik legnagyobb gyártóé, Oroszországé 9,4 százalékkal, 6,6 millió tonnára bővült.
A sorban következő Dél-Korea acéltermelése 4,7 százalékkal, 6,1 millió tonnára, Németországé 10,4 százalékkal 3,6 millió tonnára, Törökországé 9,2 százalékkal, 3,4 millió tonnára, Brazíliáé 4,1 százalékkal, 2,8 millió tonnára, a tizedik helyen álló Iráné pedig 10,7 százalékkal, 2,6 millió tonnára ugrott.
A WSA számításai szerint tavaly 0,9 százalékkal, 1 milliárd 829 millió tonnára zsugorodott a globális acéltermelés. A legnagyobb acélgyártó, Kína termelése ugyanakkor 5,2 százalékkal, 1 milliárd 53 millió tonnára nőtt. Kína részesedése a világ acéltermelésében tavaly 56,5 százalékra emelkedett a 2019. évi 53,3 százalékról.

A szervezet honlapján szereplő adatok szerint Magyarország tavalyi acéltermelése 1 millió 513 ezer tonna volt, 14,5 százalékkal alacsonyabb a 2019. évi 1 millió 769 ezer tonnánál.
A World Steel Association kimutatása szerint 2019-ben 3,4 százalékra lassult a világ acéltermelésének növekedése az egy évvel korábbi 4,8 százalékos bővülés után.
 

Újabb túlsúlyos járműszerelvényt szűrtek ki a rendőrök Hajdú-Bihar megyében

Újranyitja négy vidéki szállodáját a Danubius Hotels és az Ensana

MTI

Szerző
Hasonló cikkek