Gazdaság
2021-04-13

Az önkormányzatok nyitottak voltak a fejlődésre

A koronavírus-járvány időszakában erősödött a magyar önkormányzati rendszer korrupció elleni védettsége – hangsúlyozta Domokos László az ÁSZ Hírportálnak adott interjúban. Az Állami Számvevőszék elnöke felidézte: az ÁSZ első alkalommal végezte el az összes magyarországi település, tehát 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének értékelését.

Domokos László kiemelte: az értékelt önkormányzatok vezetőivel, polgármesterekkel és jegyzőkkel, azért dolgozunk, hogy az önkormányzatok szabályszerűen és eredményesen működjenek, a helyben élők pedig a lehető legmagasabb szintű szolgáltatásokat kapják.

- Nagyot léptek előre az önkormányzatok a korrupció elleni védettségben 2020-ban – adta tudtul nemrég az Állami Számvevőszék. Azt is jelezték ugyanakkor, hogy a világjárvány veszélyhelyzete a korrupció veszélyét is fokozza. Ez azt jelenti, hogy a fokozódó veszélyek időszakában is nőtt az önkormányzatok korrupció elleni védettsége?

- Valóban ez a helyzet. A jó eredmény visszaigazolja az ellenőrzendők felkészítésben végzett támogató tevékenységeinket is. Oktatások, öntesztek, konferenciák e téren az eszköztárunk legfontosabb elemei. Ezek a mi vakcináink, amelyekkel úgymond beoltottuk az önkormányzatokat a korrupció-vírus ellen. Viszont az is fontos, hogy az Állami Számvevőszék a digitalizációs fejlesztéseinknek hála most már az összes, vagyis 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének értékelését tudta elvégezni. Ráadásul most már ezt nem valami korábbi működés utólagos elemzésével, hanem valós időben, a jelen helyzete feltáróan, egyidejűen tehettük.

- Konkrétan mire jutottak?

- Azokat a mindennapi működést megalapozó szabályzatokat ellenőriztük, amelyek többek között azt is biztosítják, hogy az önkormányzatok szabályosan, elszámoltathatóan és csalásmentesen működjenek. Mintegy 820 településen alapvetően rendet találtunk, több mint 1050 településen pedig a polgármesterek és jegyzők már az ellenőrzés során intézkedéseket tettek a hiányosságok megszüntetése érdekében. A további, mintegy 1330 önkormányzatnál pedig rámutattunk azokra a területekre, ahol előre tudnak lépni, és elenyésző kivétellel mindenütt nyitottságra, teljes együttműködési készségre találtunk. Ez utóbbi is komoly eredmény, hiszen mutatja, hogy a legtöbb helyen ma már nemcsak ellenőrként, hanem a törvényes működésüket támogató partnerként is számolnak velünk.

- Honnan jutottunk el ehhez a mai, viszonylag megnyugtató helyzetig?

- Azt azért kiemelném, hogy az eredmények nem megnyugtatnak, hanem a szisztematikus munkában és az integritás iránti elköteleződésben megerősítenek bennünket. A világon mindenütt jelentkező korrupciós veszélyek fékentartása nem tűr megállást. Ha visszanézünk, láthatjuk, hogy az Állami Számvevőszék szakértői 2011-től évről évre feltérképezték a közszféra korrupciós kockázatait, és már az első felméréseink is egyértelműen rámutattak arra, hogy az önkormányzatoknál az átlagosnál magasabbak a korrupciós veszélyek. A talán legfontosabb ok az volt, hogy az ezek kezelésére szolgáló kontrollok, vagyis védelmi rendszerek kiépítettsége bőven elmaradt a kívánatostól.

- Ennek mi volt az oka?

- Az Európai Uniós csatlakozással Magyarország a korábbinál magasabb szintű követelményeket vállalt, ebből következően a magyar jogszabályok is összetettebbek, bonyolultabbak lettek. Többször változtak az önkormányzatok feladatellátására, illetve a gazdálkodásra vonatkozó előírások is. Nem volt mindig egyszerű ezeket követni, és a szellemiségüket is elsajátítva beépíteni a napi gyakorlatba. Ennek több esetben szervezeti okai is voltak.

- Ezt jelezték a felméréseik?

- Igen, egyértelműen. És itt szeretném hangsúlyozni, hogy eszem ágában sincs az ÁSZ-nak kisajátítani a mai, jónak nevezhető állapotok elérését. Törvényhozói figyelem és szükség szerinti beavatkozás, kormányzati és hatósági intézkedések, valamint az önkormányzati szövetségek együttműködése nélkül mi nyilván nagyon kevesek lettünk volna az átfogó eredményhez. Az ellenőrzéseink viszont jól mutatják, hogy mit értünk el, hol tartunk, és most szerencsére azt is, hogy jól haladunk a közös úton.

- Most pedig le is osztályozták az egyes önkormányzatokat.

- Mint már kiemeltem: nem létezik megállás a korrupció-vírus elleni védekezésben! Úgy gondoltuk szükséges az osztályzás, azaz egy olyan visszacsatolás, ami a motivációt nagyban erősítheti, hiszen az önkormányzatok egymáshoz képest is tudják pozícionálni magukat. Minden település esetében 26 olyan dokumentumot értékeltünk, amelyek a szabályszerű, elszámoltatható és csalásmentes működést hivatottak biztosítani. Ezeket a szakértő kollégáim megvizsgálták, majd ennek eredményéről részletes, jól értelmezhető visszajelzést adtunk az önkormányzatok vezetőinek. Ezután biztosítottuk a hiánypótlás, illetve a javítás lehetőségét. Az adatszolgáltatás, a bekért dokumentumok értékelése, illetve a figyelemfelhívásunkra tett intézkedések alapján az ÁSZ 1-5 skálán osztályozta az egyes önkormányzatokat, ahol 1-es osztályzat jelenti a legmagasabb, az 5-ös pedig a legkisebb korrupciós kockázatot. Összességében megnyugtatónak tartom, hogy a magyarországi önkormányzatok és hivatalaik integritásának állapota országosan 4,3 átlagos osztályzatot ért el.

- Mi a helyzet azokkal, akik 1-es osztályzatot kaptak?

- Kiemelt figyelmet fordítunk rájuk, hiszen ezeknél a szervezeteknél szükséges leginkább a korrupció elleni védettség erősítése. Összesen 202 ilyen önkormányzatot azonosítottunk be. Először is felhívtuk az érintett polgármesterek és jegyzők figyelmét, pontosan megjelölve azokat a területeket, ahol intézkedések szükségesek. Mindemellett ennek a 202 önkormányzatnak a korrupció elleni védettségét a közeljövőben újra alapos ellenőrzés alá is vonjuk.

- Tehát az 1-es osztályzatot kapott településeken újabb ellenőrzésre számíthatnak?

- Természetesen igen, ugyanakkor azt szeretném hangsúlyozni, hogy a célunk nem az elmarasztalás, hanem a fejlődés elősegítése. Ez mind az érintett önkormányzati vezetők, mind a helyben élők alapvető érdeke. Támogató eszköztárunk az érintettek rendelkezésére áll. Az a célunk, hogy a sikernek, a fejlődésnek legyen mindenki számára jól érzékelhető mértéke és értéke. Személy szerint két dolognak örültem a legjobban. Annak, ahogy a kitűnők - nem minden büszkeség nélkül - a nyilvánosság és így a többi önkormányzat számára is nagy láthatósággal beszámoltak az eredményükről, valamint annak, hogy a még nem a legmagasabb szinten lévők milyen nagy nyitottságot mutattak a javításra. Vitás helyzet alig akadt, és az a pár is gyorsan, megnyugtatóan rendezhető volt. Mindenütt győzött a javítási szándék.

- Mondana néhány konkrét példát?

- Felhívtuk az érintett önkormányzati vezetők figyelmét, hogy a megtett intézkedéseiket belső ellenőrzés formájában is elvégeztethetik, és az eredményt megküldhetik az Állami Számvevőszéknek. Ezt már számos önkormányzati vezető eredményesen megtette, én a többieket is erre bíztatom. Aztán olyan is volt, ahol új jegyző lépett hivatalba, máshol belső ellenőrt is felvettek az önkormányzathoz. Az elmúlt hetekben öt nagy önkormányzati érdekszövetséggel tartottunk online egyeztetést a megyéktől, a megyei jogú városokon át egészen a legkisebb településeket tömörítő szövetségig. Minden megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy a jelenlegi veszélyhelyzetben különösen nagy jelentősége van a kölcsönös együttműködésnek és információcserének. Ez az ÁSZ és az önkormányzatok között valóban hatékonyan tud működni. Törvényszabta feladatainknak megfelelően és az ellenőrzöttekkel partnerségben mi a jövőben is azért dolgozunk ellenőrként és támogatóként egyaránt, hogy az önkormányzatok szabályszerűen és eredményesen működjenek, a helyben élők pedig a lehető legmagasabb szintű szolgáltatásokat kapják.

 

Fotó: Kallus György

Megvan a 3 millió beoltott Magyarországon

Magyarország dupla utat tett meg az oltásban az uniós átlaghoz képest

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek