Gazdaság
2021-03-28

Munkaerőpiaci, kereseti, külkereskedelmi adatokat közölnek a jövő héten

Minden napra jut adatközlés az ünnep miatti rövidebb következő héten, így a februári munkaerőpiaci, foglalkoztatási adatokat, a januári kereseti statisztikát és a januári részletes külkereskedelmi forgalmat is közzéteszik.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a januári külkereskedelmi forgalom részletes adatait. Az előzetes adatok szerint januárban az export euróban számított értéke 5,5, az importé 10,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 417 millió euróval 830 millió euróra javult. Az előző hónaphoz viszonyítva az export 4,9 százalékkal nőtt, az import 0,3 százalékkal csökkent.
Kedden a foglalkoztatás és a munkanélküliség februári statisztikája jelenik meg. Januárban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer volt. Részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 71,1 százalék volt, ami a decemberi értéknél 1,5 százalékponttal, a tavaly januárinál 0,7 százalékponttal alacsonyabb. A 2020. november-2021. januári háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 601 ezer volt, 26 ezerrel elmaradt az egy évvel korábbi azonos időszak adatától.
Januárban a munkanélküliek száma 238 ezer volt, ami az előző év azonos időszakához képest 54 ezerrel magasabb. A munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 5,0 százalékra emelkedett a január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változtatott új módszertan szerint. Decemberhez képest a munkanélküliek száma 38 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal nőtt. A 2020. november-2021. januári háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 209 ezer volt, 49 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,3 százalékos értéke 1,0 százalékponttal volt magasabb az előző évinél.
Szerdán az ipari termelői árak februári, és a keresetek januári adatait ismerteti a KSH. Januárban az ipar belföldi értékesítési árai 3,0 százalékkal, az exportértékesítési árak 8,4 százalékkal nőttek; az ipari termelői árak összességében 6,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. Az áremelkedés ütemét elsősorban a forint euróval szembeni gyengülése befolyásolta. Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,2 százalékkal, az exportértékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, így a termelői árak összességében 0,7 százalékkal nőttek.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449 400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403 600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 268 400 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett. A decemberi reálkereset 7,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál a 2,7 százalékos inflációval számolva.
Az átlagkereseteket decemberben átlagosan 66 100 forinttal növelték a nem rendszeres kereseti elemek. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 383 300 forintra becsülhető, ami 10,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A decemberi nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 298 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 308 000 forintot ért el.
Csütörtökön a kormányzati szektor tavalyi negyedik negyedéves egyenlegét publikálja a KSH. Az előzetes adatok szerint 1629 milliárd forint, a GDP 4,6 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. első három negyedévi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1405 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal romlott a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedések következtében. Az első három negyedévben a bevételek 142 milliárd forinttal, 1,0 százalékkal növekedtek, a kiadások 1547 milliárd forinttal, 10,2 százalékkal nőttek. A harmadik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 487 milliárd forint, a GDP 4,1 százaléka volt. Az egyenleg 107 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 277 milliárd forinttal, 5,6 százalékkal növekedtek, a kiadások 384 milliárd forinttal, 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Fucsovics nyert, ismét Rubljov következik

Nőtt az online fizetési csatornák használata

MTI

Szerző
Hasonló cikkek