Gazdaság
2021-02-08

A statisztikai alapú értékbecsléssel az ingatlanvásárlók spórolnak

A Pénzügyminisztérium rendeletmódosításának értelmében a jövőben lehetségessé válik a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés, de a lakásérték 80 százaléka helyett annak 60 százalékáig lehet majd eladósodni vele.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy egyelőre csak Budapesten, az agglomerációban, megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban vehető majd igénybe az új szolgáltatás és csak a tipizálható ingatlanoknál, amilyenek például a 150 négyzetméter alatti lakások is. A szakember szerint az értékbecslők munkája átalakul, az egyszerűsítéssel pedig az ingatlanvásárlók takarítanak meg pénzt.

A magyar kormány még tavaly novemberben jelentett be több olyan intézkedést is, amelyek egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a lakáshitelek felvételét. Ennek értelmében már akkor tudni lehetett, hogy 2021-ben egyszerűsödni fog a közjegyzői ügyintézés, melynek részletei a napokban jelentek meg a Magyar Közlönyben. A pénzügyminisztériumi rendeletmódosítás több kikötést is alkalmaz a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés alkalmazásával kapcsolatban.

Biztonságos játék a 60 százalékos eladósodás
Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa elmondta, a rendelet egyik legfontosabb eleme, hogy az eddigi 80 százalék helyett csak a lakásérték 60 százalékáig lehet eladósodni vele, aminek érthető okai vannak.
„Még a tipizálható ingatlanok, így egy lakótelepen található több ezer, gyakorlatilag egyforma alapterületű, hasonló paraméterekkel rendelkező panellakás esetében is lehetnek lényegi eltérések. A 60 százalékos határral úgymond kellő ráhagyást hagynak a hitelekre annak érdekében, hogy később senkit ne érjen kellemetlen meglepetés a törlesztés ideje alatt” – magyarázta a szakember.
Felhívta rá a figyelmet, hogy a statisztikai alapú értékbecslésnek nincsen semmilyen költsége, tehát ez az összeg az ingatlanvásárlók zsebében marad. Ugyanakkor, ha valaki el akar térni ettől annak érdekében, hogy nagyobb értékű hitelt vehessen fel, ezt továbbra is igényelheti, de ahogy eddig, úgy ezután is ki kell fizetnie az értékbecslési díjat.

Falun nincs mihez hasonlítani az ingatlanokat
Vincze Krisztián arról is szót ejtett, hogy a rendelet szerint az adatbázis alapú értékbecslés csak akkor alkalmazható, ha a megvásárolni kívánt ingatlan Budapesten, megyeszékhelyen, megyei jogú városban vagy a főváros agglomerációjához tartozó településen van.
„A családi házak esetében például nehéz is lenne értékbecslést végezni látatlanban, hiszen a földhivatalokban csak a telkek alapterületét látják, a ráépített házét egyáltalán nem. Falvakban továbbá teljesen más a helyzet, hiszen ott kevésbé a tömeges tranzakciószámok jellemzők, így nehezebb pusztás statisztikai adatok alapján értékelni az ingatlanokat” – mondta.
A rendeletmódosítás pozitívumaként értékelte még az értékbecslési díj megszűnése mellett, hogy ezáltal jelentősen felgyorsulhat az értékbecslés. A szakembereknek nem kell kimenniük az ingatlanhoz, nem kell felvinniük az eredményeket a rendszerbe, az alapadatokat egyből fogják látni a bankok és könnyebben meghatározhatják az ingatlanok becsült értékét.
A GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa azt mondta, az értékbecslői szakma nem szűnik meg, de átalakulhat, mivel a nagyvárosokban ezen túl többségben statisztikai alapon becsülik meg majd az ingatlanok értékét. Azt kizártnak tartja, hogy ők emiatt munka nélkül maradnának, vagy leépítések kezdődnének a közeljövőben.

Folytatódik a regisztrált idősek oltása és kezdődik a 60 év alattiak beoltása is a héten

Operett a kamionból: 100 magyar településen koncerteznek ingyen

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek