Gazdaság
2021-02-06

A korábban bezárt falusi kisboltok újranyitását ösztönözné a kormány

Akár 60-70 millió forint támogatást is elnyerhető.

Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu program keretében - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton.
Gyopáros Alpár a sajtótájékoztatón elmondta, az eddigi három alprogram, a falusi csok, a mellékúthálózat-felújítást célzó és a falusiéletminőség-javító pályázatok kiírásai heteken belül megjelennek, és csatlakozik hozzájuk a kisboltok megmentését célzó, elsősorban a kétezernél kevesebb lélekszámú településekre koncentráló alprogram.
A támogatási konstrukcióval a létező kisboltok működése és fejlesztése mellett a korábban bezárt egységek újranyitását ösztönözné a kormány - fogalmazott a kormánybiztos. Hozzátette: többletszolgáltatásokat kínáló, úgynevezett "integrált piaci szolgáltató centrumokat" szeretnének létrehozni.
Ebben a konstrukcióban egy üzlettulajdonos vagy vállalkozás a vállalkozása elindításához akár 60-70 millió forint támogatást is elnyerhet.
 

Csak a győzelem elfogadható a DEAC-nak a Siófok ellen

Online Filmszüret

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek