Gazdaság
2021-01-30

Megugrott a kereslet a Hajdú-Bihar megyek ingatlanok iránt

Változatos éveken van túl a Hajdú-Bihar megyei lakáspiac, az országos trendeknek megfelelően. A négy-öt évvel ezelőtt indult el az élénkülés, amely jelentős áremelkedést is eredményezett, ám ez 2019 végén, 2020 elején a koronavírus-járvány megjelenése után megtorpanás történt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a korábbi időszakban látott erőteljes élénkülésről elmondta: “Hajdú-Bihar megye székhelye, Debrecen országos szinten is a legjelentősebb lakáspiacot magáénak tudó városok közé sorolható. Ez köszönhető a városban elindult fejlesztéseknek, a kedvezőbb gazdasági környezetnek, a fogyasztói bizalom növekedésének is. A megyében a kedvezmények nélkül számolt átlagos nettó bér például a múlt év első kilenc hónapjában 215 ezer forintot tett ki, ez az öt évvel korábbi szinthez képest 63 százalékos emelkedést jelent. A kedvező gazdasági változások pedig felélénkítették a megyei, ezen belül a debreceni lakáspiacot.”

Új elemek

A korábbi években kialakult tartós lakáspiaci boom azonban 2019 végét és a koronavírus tavaly márciusi magyarországi megjelenését követően megtört. Ez többek között azzal magyarázható, hogy a bizonytalan helyzetben a családok egy része elhalasztotta a lakásvásárlást, emellett a befektetési céllal vásárlók is eltűntek a piacról. Az 2021-es évben azonban újból lendületet kaphat az országos lakáspiac és megyei lakáspiac. “Azért lehet erősödésre számítani, mert januártól új és a lakáspiacra várhatóan jelentős hatás gyakorló elemekkel bővült az állami lakásprogram. Idén ugyanis újra bevezették a kedvezményes lakásépítési áfát, amelynek köszönhetően az új lakások olcsóbbak lehetnek. Az új lakást vásárlók pedig az meglévő lakásuk eladásával élénkítik a használt ingatlanok piacát. Emellett elindult a lakásfelújítási program, amelynek keretében az gyermeket nevelők a lakáskorszerűsítésre fordított összeg felét vissza nem térítendő támogatásként visszakaphatják. Utóbbi lépés fokozhatja a keresletet az lakáspiacon eddig kevésbé népszerűnek számító felújítandó lakások iránt” - mondta Balogh László. Szerinte szintén élénkítheti a lakáspiacot, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében vásárolt lakások után nem kell illetéket fizetni.

Körkép a megyei piacról - árakkal, kereslettel, kínálattal

Az év elején lendületesen kezdte a megyei lakáspiac a keresletet tekintve. Az ingatlan.com adatai szerint a Hajdú-Bihar megyében eladó családi házak és lakások iránt érdeklődők száma 18 százalékkal nőtt január első három hetében a múlt év azonos időszakához képest. A jelentős keresletnövekedésre a kínálati oldal még nem reagált. Ez abból látható, hogy 10 százalékkal kevesebb lakóingatlant hirdettek meg eladásra januárban. A megyén belül azonban jelentősek az eltérések. Debrecenben 16 százalékkal csökkent az eladásra kínált lakóingatlanok száma, miközben a kisebb városokban 13 százalékkal, a községekben pedig 26 százalékkal több eladó ingatlan jelent meg a piacon. Az ingatlan.com elemzéséből az is kiderül, hogy a megye legnagyobb városaiban, Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben és Hajdúsámsonban januárban összesen 4870 lakás és családi ház volt elérhető a kínálati piacon.

Debrecenben az átlagos négyzetméterár 478 ezer forint volt, ami 5 százalékos áremelkedést jelent éves szinten. Hajdúszoboszlón 23 százalékkal 414 ezer forintra nőttek az árak. Ezzel szemben Hajdúböszörményben stagnáltak, így az átlagos négyzetméterár 239 ezer forintot tett ki.

Fókuszban a forgalom

“Bár még korai tartós fordulatról beszélni, mindenesetre a legújabb adatok szerint az év eleje jól indult” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője. Balogh László azt is elmondta, hogy az idei évtől várható fellendülés során elsősorban az adásvételek számának növekedése várható, bár egyes lokációkban még lehet jelentősebb áremelkedés, a megyei lakáspiacot összességében nézve a korábbi években látott jelentős áremelkedésre nem lehet számítani a jövőben. Elsősorban azért, mert a vásárlóerőhöz képest a lakásárak nagyjából elérték a maximumot. Szintén alapvető változás a korábbi, jelentős lakásdrágulás hozó évekhez képest, hogy most már a vevők kedvezőbb alkupozícióban vannak.

Az ingatlan.com-ról

Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 100 ezer magánszemély és több mint 8500 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-on. A weboldal havonta több mint 3 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. Az ingatlan.com 1998-ban indult, és azóta a szektor független és hiteles szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100%-os magyar tulajdonban áll. A cégcsoporthoz tartoznak a kereskedelmi ingatlanpiac vezető hirdetési portáljai: az iroda.hu, a retail.hu és a raktar.hu, valamint a money.hu is, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. További információ: info.ingatlan.com

 

Debreceni növénykémikust díjaztak

Jelölt lett a Csokonai Színház előadása

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek