Gazdaság
2020-11-05

Növekvő lakásépítés, kevesebb építési engedély

Az első három negyedévben 12 876 új lakás épült, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 278 volt, 37 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 Budapesten 2420 lakást vettek használatba, 4,1 százalékkal kevesebbet, mint 2019 első három negyedévében. Minden más településkategóriában nőtt a lakásépítés, a megyei jogú városokban 34 százalékkal, az egyéb városokban 48 százalékkal, a községekben 19 százalékkal.


 Az építési engedélyek megoszlása alapján a nagyvárosokban az építendő lakások száma alig több mint fele volt a tavalyinak - Budapesten 55 százaléka, a megyei jogú  városokban 54 százaléka. A kisebb településeken a csökkenés mérsékeltebb volt, a városokban az építendő lakások száma a megelőző évinek 70 százalékát, a községekben 83 százalékát tette ki. Az építtetők az esetek 55 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével - közölte a KSH.
 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/ExploreDebrecen

Ismét száz fölött az új fertőzöttek száma Hajdú-Biharban

Ünnepi programok a Vojtinában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek