Nem mondhatjuk, hogy gyorsan őrölnek a cívisvárosi malmok – enyhe képzavar, bocs – és hogy mindenben sikerül élen járnunk. A már hatvan éve indult debreceni rockzene sokáig amolyan mostohagyereknek számított a kulturális palettán. Hiába hallgatták tömegek, hiába volt ez az ifjabb generációk tagjai számára az egyetlen kapcsolódási pont a művészetekhez, jó ideig nem vették komolyan a műfajt. Hozzá kell tennünk, hogy az egykori hatalom valamelyest joggal tartott a beatnek, majd később rocknak titulált zenétől, hiszen egyfajta társadalmi, generációs elégedetlenség is kifejeződött a stílus művelőinek munkáiban. A rock sosem létezett tiszta művészi irányzatként, előadói és hallgatói számára sokkal inkább jelentett életformát, mint csupán műélvezetre bíztató alkotások előadását és fogyasztását.

Mára ez megváltozott. Napjaink információdús közegében a százféle irányzatra bomlott zene ipari mértékben termeli a szórakoztatásra berendezkedett bandákat és szólistákat. Megvan persze a helye azoknak is, akik mondani is akarnak valamit, s a talmi csillogáson túlmutatnak azokkal a dalokkal, amiket létrehoznak. Virágozzék minden virág, tartja a régi, elcsépelt mondás, úgyhogy nincs is ezzel semmi baj.

Debrecen sokáig az ország fővárosra összpontosító kulturális élete miatt zenekaraival sem tudott igazán országos szinten labdába rúgni. Azaz gitárhúrba tépni. Vagy dobra ütni? Ne ragozzuk… A rendszerváltás idején kezdett pezsdülni kicsit a zenei élet és az akkori lelkes hangulatban felszínre kapaszkodhattak végre vidéki bandák is. Ilyenformán aztán felkerült a térképre végre Pécs, Debrecen, Dunaújváros, Szombathely is, s a közönség számára nyilvánvalóvá vált, hogy van élet a felkapott pesti klubokon túl is.

Néhány éve, a Made in Pécs fesztivál vállalta fel azt, hogy egy nap alatt reprezentálja városa zenei életét. Az általuk mindig január elejére időzített bulin mindenki fellép, aki csak él és mozog a városban. Sok-sok helyszín és színes műfaji kavalkád jellemzi ezt a rendezvényt. Idő kérdése volt csak, mikor fedezi fel egy másik város is a nem mindennapi buliban rejlő lehetőséget. Debreceni, leginkább zenei közegben mozgó emberek is elvetődtek Pécsre és rájöttek, ha ott meg tudták ezt csinálni, talán itt, nálunk is működne ez a dolog. Nosza, először is az ottani szervezőknek, kitalálóembereknek kellett rábólintani ötletük itteni interpretálására, s ez könnyen is ment. Sőt, még azt is vállalták, hogy a lebonyolításban is segítenek. Így debütált tavaly a Made in Debrecen fesztivál, melynek szervezésében és levezénylésében oroszlánrészt vállalt és vállal a Rocksuli és a hozzá köthető önkéntesek.

Ez is egy fontos része az egésznek. A zenészek, legyenek profik vagy amatőrök, ismertebbek vagy éppen teljesen kezdők, ingyen és bérmentve, lelkesedésből és az ügy iránti elkötelezettségtől hajtva vállalják a fellépést. Múlt évben már tapasztaltuk, hogy a belépőmentes villámkoncertekre tömegek voltak kíváncsiak. Mivel több helyszínen zajlanak az események, csak az okozhat gondot, ha valaki mindenhol ott szeretne lenni egyszerre. Ez természetesen lehetetlen, így célszerű akár tervet is készíteni arra, kit és mikor akarunk megnézni. A különböző helyek azért egy viszonylag jól behatárolható körben helyezkednek el, magyarul, nem kell térdig koptatnunk a lábunkat, ha mindenhová szeretnénk bekukkantani.

Az idén hét helyszínen adnak alkalmat bemutatkozni, fellépni vágyó előadóknak, csapatoknak, akiknek száma jóval száz fölött mozog. A Roncs bár színpadán rockerek nyomulnak ezerrel, a Régi Csibészek klubban szintén. A kult-kocsma Incognito-ban a hely nagysága -azaz kicsisége – okán intimebb hangulatú produkciók kapnak helyet, a SIKK-ben szintén megy majd az őrület és így tovább… Mindenki, aki játszik húsz percet kap arra, hogy megmutassa, legalább zanzásítva, hogy mire képes. A többi a közönségen múlik, de ha a tavalyi fesztivált vesszük alapul, akkor igazán jó hangulatú és laza nap elé nézünk.

Made in Debrecen fesztivál. Március 25. Szombat.

Goóz Franciska