Egyetemi Élet
2023-02-10

Legyél te is Amigo!

Nincs szebb mint egy gyermek őszinte, derűs jövőbe tekintő mosolya. Vagy egy olyan kisgyermeké, aki bár beteg, de tudja, közel a gyógyulás, és mosolyában látszik, lelkéből eltűnt a fájdalom, hiszen tudja, jó kezekben van. Az Amigos a Gyerekekért Alapítvány épp ezekért a mosolyokért munkálkodik, az egyetemista önkéntesekkel.

Elsősorban a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiáján, illetve Gyermekklinikáján szoktak látogatást tenni az öt városban működő, nonprofit alapú jótékonysági szervezet, az Amigos debreceni egyetemista önkéntesei. Céljuk, hogy az általuk szervezett programokkal derűt csempésszenek a kis betegek mindennapjaiba, segítsék őket átvészelni a nehéz kórházi időszakot, és motivációt adjanak nekik a gyorsabb és könnyebb gyógyuláshoz beszélgetéssel, közös tanulással, vagy épp kézműveskedéssel.
 
 
A Debreceni Egyetem hallgatóiból álló helyi szervezet elkötelezett híve annak, hogy minél több emberhez jusson el küldetésük híre, majd a későbbiekben tovább bővüljön ez a hősies munkát végző csapat. Éppen ezért most nyitva áll a lehetőség, hogy újabb tagok is jelentkezzenek az Amigos-ba, hiszen március 5-ig várják az új önkéntesek érkezését. A szervezet különböző együttműködések révén is egyre több súlyosan beteg gyermekhez jut el, akár magánszemélyek, akár hírességek, vagy akár nagyobb cégek, vállalatok segítségével.
 
A közösségi médiában, így a Facebookon és az Instagramon, illetve saját bloggal jelen lévő Amigos mindennapjai folyamatosan követhetők, ugyanis azon túl, hogy a kis betegeknek segítenek, saját maguknak is előszeretettel szerveznek közösségi rendezvényeket, akár összehívva az ország többi Amigo-ját.
 
Mindez tehát egyértelműen nemes tett, emberfeletti erőfeszítés a beteg gyerekek gyógyulásáért, ugyanakkor közösségépítő küldetés, élmény. Március 5-ig tehát az egyetemisták közül bárki jelentkezhet, hogy ő is egy hatalmas lépést tegyen egy gyermek őszinte mosolyáért.
 
Barna Marci

A DSZC Kreatív Technikum is csatlakozott a "Könyv barátai" hálózathoz

A nagyobb rutin dönthet

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek