Egyetemi Élet
2023-02-02

Debreceni álom(sport)hétvége

A meccsnap a szurkoló számára mindig ünnep, a játékos számára pedig hivatás és szenvedély, hiszen ilyenkor találkozik ismét szimpatizánsaival a csapat. Amikor azonban egyetlen hétvége leforgása alatt egymást érik a meccsek, akkor aztán valóban mennybe menetel a szurkolói társadalom – a fáradtság ellenére is.

Január 26. és 29. között két női kézilabda mérkőzést rendeztek a Hódosban, a Nagyerdei Stadionban pedig a férfi focisták kezdték meg tavaszi menetelésüket. Idegenbeli bravúrból is kijutott, hiszen a Debreceni Egyetem férfi kosarasai a Szolnok hazai legyőzését követően a listavezető Falco otthonában is két pontot zsebeltek be.
 
A sportkánaán január 26-án kezdődött, amikor a DVSC Schaeffler kézilabdázó hölgyei rangadóhoz készülődtek a cívisvárosi szentélyben, a Hódosban. Az ellenfél a rég látott, tavaly egyszezonos NB1/B-s kitérőt tett ősi, keleti rivális, Békéscsaba alakulata volt.
 
A lila viharsarkiak ellen vívott mérkőzések hangulata annak idején, jó néhány évvel ezelőtt valóságos „robbanást” vitt a lelátóra, s a debreceni publikumon, illetve a b-középen túl ezúttal ismét tiszteletüket tették a csabaiak is, szinte megtöltötték a vendégszektort, ráadásul a debreceniek másik közismert keleti riválisa, a Nyíregyháza szurkolói is elkísérték a lilákat. Az eredmény azonban papírforma volt.
A pályán 30-22 arányban győzött Szilágyi Zoltán egyetemistákat is felvonultató alakulata, míg a lelátón is a hazaiak bizonyultak dominánsnak.
 
 
Egyetlen röpke napnyi pihenőt követően folytatódott a meccsdömping, ám utunk szombaton a Nagyerdő szívébe vezetett, a Nagyerdei Stadionba. A pályán a Vasutassal szemben a rivális Zalaegerszeg melegített. A kapu mögött, a frissen elkeresztelt Komáromi Gábor-szektorban a b-közép ismét tisztes, teljes szektoros létszámmal szurkolt, két másik „nagynevű” szektorban, a Garamvölgyi Lajos-szektorban, illetve a Dombi Tibor-szektorban is a legendás debreceniek neve alatt szurkolt a foci csapatnak a közönség.
 
A pályán váratlanul sima küzdelem zajlott, hiszen már a harmadik játékpercben előnybe jutott a remek tavaszi nyitányt produkáló Loki, Szécsi Márk révén, majd a tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanság miatt viszonylag hamar emberhátrányba is kerültek a zalaiak, majd a megítélt büntetőt a kapitány, Dzsudzsák Balázs értékesítette. A második félidő elején aztán minden kérdés eldőlt, miután Dorian Babunski is gólt szerzett. A végeredmény 3-0.
 
 
Épphogy elhagytuk a stadiont, máris izgulhattunk tovább, hiszen a DEAC férfi kosarasai a Szombathely otthonában vendégeskedtek. Meglepően nagy fölénnyel, végig vezetve harcolt a fekete-fehér gárda, a papírforma borult. Darrin Govens egykori csapata ellen a mezőny egyik legeredményesebbjeként brillírozott, amely produkció pedig elegendő volt ahhoz, hogy az egyetemiek makulátlanul, 75-81-es győzelemmel folytassák Mandics-mesterrel menetelésüket és a debreceni szempontból diadalmas hétvégét.
 
Egyetlen egy jelenésünk volt még, január 29-én, vasárnap.
 
Ami azt illeti, a vasárnap esti időpont minden, csak nem kellemes, ezt pedig érezhették a kézilabdázók is, hiszen négy nap alatt második csatájukat vívták, ezúttal a Kisvárda vendéglátójaként. Hazudnánk, ha azt mondanánk, igazán elégedettek lehetünk a látottakkal, no, de hát ezt a sportot is gólokra, bajnoki pontokra játsszák, a DVSC Schaeffler pedig e tekintetben jócskán felülmúlta keleti riválisát, a végeredmény 22-19.
 
A hétvége végeredménye pedig!? Nos, aligha tudnánk panaszkodni. Négy igen fontos találkozó, négy fényes győzelem. Ez valóban Debrecen hétvégéje volt.
 
Barna Marci, fotó: DVSC Kézilabda, DVSC, Falco KC

Toborzóra hívnak a cheerleaderek

133 éves Debrecen első olvasóterme

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek