Egyetemi Élet
2022-12-14

Sikerek az úszó MEFOB-on

Gödöllőn rendezték meg, november 26-án az idei úszó Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnokságát. A Debreceni Egyetem 15 versenyzővel volt jelen a MEFOB-on, és rendkívül sikeresen szerepeltek.

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan az egyéni úszószámokban ezúttal is külön értékelték az amatőr, illetve a profi/igazolt versenyzőket. A DE indulói között ott volt az igen eredményes és közismert debreceni sellőlány, Senánszky Petra is. Ő a profik között 50 és 100 méteres gyorsúszásban is aranyérmet szerzett, az amatőrök között ugyanezekben a számokban Pozsonyi Rita hódította el a győzelmet. Utóbbi ifjú hölgy 200 m vegyesen is érmet szerzett, ezúttal bronzot.

A fiúk kategóriájában Györfi Zétény 5., pontszerző helyen végzett, 100 méter pillangón bronzéremmel zárt, Dabovic Obrad mögötte öt másodperces lemaradásával lett hatodik, míg Byatt Behera egyéni új egyéni csúcsot úszott, akárcsak Csóka Zoltán 100 méter mellen. Zelei Lili is pontot szerzett hetedik helyével, a 100 méteres hátúszás indulója, Pozsonyi Zita lett az ötödik. A női 100 méteres pillangóúszásban Burás Annamária aranyéremmel, míg Lénárt Natália a pontszerző 7. hellyel zárt. Előbbi 200 – vegyesen is „aranylánnyá” vált.

Áttérve a csapatversenyekre, a 100 méteres női vegyesváltóban is érdekelt volt a többszörös világbajnok uszonyosúszó, Senánszky. A Szatmári Gréta – Burás Annamária – Pozsonyi Zita – Senánszky Petra négyes ötödik helyen csapott célba, míg a Pintye Adrienn – Zelei Lili – Lénárt Natália – Czombos Alexa kvartett kilencedik pozícióval abszolvált. A fiúk oldalán a Szatmári Ádám – Györfi Zétény – Dabovic Obrad – Major-Pucsok Balázs összeállítás 12. helyen érkezett a célkőhöz.

A 10x50 méteres intézményi gyorsváltóval zárult a versenynap. Ebben a nívós versenyszámban a Debreceni Egyetem alakulata a nyolcadik helyet hozta el a cívisvárosnak. A csapat menetelését az indulás sorrendjében Major-Pucsok Balázs kezdte, majd őt követte Szatmári Gréta, Dabovic Obrad, Pintye Adrienn, Munkácsi Menta, Burás Annamária, Pozsonyi Zita, Györfi Zétény és Szatmári Ádám következtek, a sort pedig Senánszky Petra zárta.

A debreceni felsőoktatási intézmény sportképzésének fényét emeli, hogy a csapattagok összesen 6 aranyérmet, 2 bronzérmet és számos pontszerző helyezést „úsztak” össze. A rengeteg felkészülésnek tehát megérett a gyümölcse, attól függetlenül, hogy a megmérettetést megelőző hetekben a Debreceni Egyetemi Úszó Klub edzésein nem tudtak a sportolók részt venni, hiszen az uszodák korlátozott nyitvatartása rányomta bélyegét a DE úszóinak tréningjeire is.

Mindez pedig csak növeli a dicsőséget, hogy a Debreceni Egyetemnek sikerült a legtöbb aranyérmet megszereznie a mezőnyben. Gratulálunk az eredményes szerepléshez!

Barna Marci

 

Debrecen retró

30 éve jelent meg a Nirvana Incesticide kiadványa

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek