Egyetemi Élet
2022-07-18

Készen álltok?

Mire, mire, hát az idei Campus Fesztiválra! Már nem sokat kell aludni, hogy július 20. és 24. között újra a megszokott helyszínen, a Nagyerdő árnyas fái alatt tombolhassunk kedvenceink zenéire. Új találkozások, barátságok és akár szerelmek köttethetnek, miközben a világ kisebb-nagyobb dolgait is megvitathatjuk egy-egy fröccs vagy sör mellett.

Tematikus és totál összevissza cikkeinkben már ajánlottunk figyelmetekbe számtalan, jobbnál-jobb, érdekesebbnél-érdekesebb előadót, zenekart. Akadnak még azonban bőven, akikről nem ejtettünk szót. Nem, természetesen nem olyan csapatokról akarunk írni, amelyeket elfelejtettek meghívni, hisz róluk miért is tudósítanánk, hanem olyanokról, akik itt lesznek.
 
Hogy is mondta Störcz Pepi, a Magyar Rocktanácsügyi Hivatal tiszteletbeli elnöke? Valahogy így: „Ha nem vagy próféta a saját hazádban, eredj és tanítsd meg rockolni az eszkimókat!” Ne kérdezzék, miért idéztük őt, hirtelen felindulásunkban úgy éreztük, ide illik, de lehet, hogy mégsem…
 
Nem ejtettünk még szót egyik kedvenc produkciónkról, a BUDAPEST BÁRRÓL. Egy régi sláger jut róluk mindig eszünkbe, amely így kezdődik: „Fizetek főúr, volt egy feketém…” Amikor Farkas Róbert 2007-ben gondolt egyet és a kávéházi cigányzene népszerűsítését tűzve ki célul, létrehozta ezt a formációt, biztosan nem látta előre, milyen közönségcsalogató, szuperélményt nyújtó társulattá válnak az évek során. Eredetileg egy lemezt tervezett, ami meg is jelent a magyar underground figuráinak közreműködésével, csupa ismert és kevésbé ismert kuplé, sláger feldolgozásával.
 
Az azóta eltelt idő alatt kialakult egy nagyjából stabil énekesgárda a zenészek mellett. Rendszeresen fellép velük Németh Juci, Lovasi András, Kiss Tibor, Szűcs Krisztián vagy Frenk, hogy csak néhány nevet említsünk. Az egykor pusztán újraértelmezett dalokat tartalmazó repertoár is frissült, a közreműködők közül többen is írtak kifejezetten ide szánt számokat. Akárhogy is nézzük, mára rang velük fellépni, nem is tudunk olyan előadóról, aki visszautasította volna a velük való kooperációt.
 
Stramm Aranka, aki egyetemistaként alkalmi rúdtánccal keresett pénzzel egészíti ki az otthonról kapott apanázst, különleges akciót tervez a Budapest Bár idei koncertjén. Megbeszélte a szervezőkkel, hogy a zenekar mögé felállított fémrúdon mindenféle kunsztokat mutat majd be a közönség örömére, ezzel is erősítve kicsit a báros, buja hangulatot. Mivel akciójáról rajtunk kívül nem tud senki, biztosan sokakat meglep majd. Hopp, most elárultuk a titkos tervet! Ajjajj…
 
 
Ki a fene gondolná, hogy a legórajongó Fluor Tomi és a nem Cameron, de Diaz által alapított WELLHELLO már nyolc éve tolja az ipart? A Rakpart című dalukat az is ismeri, aki az utóbbi éveket egy lakatlan szigeten töltötte úgy, hogy rákhalászaton és úszáson kívül semmi mással nem foglalkozott. (Na jó, ha valaki mondjuk tényleg csak ezt csinálta, akkor lehet, hogy nem is hallott még róluk.) Készült már velük film is, voltak egy ideig letiltva az ország egyik legismertebb rádiójában, de azért nem panaszkodhatnak arra, hogy nem játszanák szerzeményeiket rendszeresen. Szerintünk mindenki tud róluk mindent, nem is cifrázzuk tovább, hallgassa és nézze meg őket mindenki, aki szereti.
 
Juhász Marci, aki kedvenc színészének nevét választotta művésznévül (hú, ez helyes nyelvtanilag?) még csak három éve robbant be a köztudatba. DZSÚDLÓ, mert hogy róla van szó pop-trapben nyomul és szókimondó, önreflexív számokkal varázsolja el a nagyérdeműt. Sztojkovics Barna barátom, aki önkéntes szociológus és egyben a hazai pop-rock szcéna önjelölt szakértője, gőzerővel dolgozik egy könyvön, amiben pont az ilyen jellegű, ma népszerű előadók produkcióinak hatásmechanizmusát elemzi.
 
Olvastam pár fejezetet belőle és el kell mondanom, igen érdekesnek ígérkezik a mű. A munkacíme: Ki mondta neked azt, hogy amit éneklek, az igaz? Mivel Barna titoktartási szerződést íratott velem alá, egy sort sem árulhatok el abból, amit olvastam, de elárulhatom, Dzsúdló is szerepel a kötet lapjain. Egyik olvasónk pont most kérdezi, igaz, hogy Dzsúdló dobogós helyezett volt tavaly a Hogyan válassz magadnak blőd és fantáziátlan nevet? című versenyen? Nem, kedves olvasónk, ez fake-hír, csak a rosszakarók terjesztik, akik meg vannak győződve arról, hogy ők mindent sokkal jobban tudnak bárkinél.
 
 
„Mezőzomboron, egy borsodi faluban nevelkedett, vallásos családban, édesanyja hitoktató, nagymamája sekrestyés, nagypapája pedig kántor volt. Már általános iskolában elkezdett foglalkozni az énekléssel, később pedig a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatára járt, ahol Young Majréval (Maier Péterrel) zenélt, és akkoriban alapítottak is egy indie rockbandát. Falunapokra is jártak előadni, és még saját próbatermük is volt, ahol tudtak gyakorolni.” – olvashatjuk róla a wikin, de többet nem idézhetünk, nehogy bepereljenek bennünket. Elég az hozzá, hogy száz szónak is egy a vége, lehet bulizni az ő dalaira is majd a Campuson, de mi szóltunk előre, hogy senki ne lepődjön meg, ha szókimondó szövegeket hall!
 
A névválasztáson nem sokat agyalhatott a FIÚK nevű formáció sem. (Jelzem, vannak előképeik már a magyar zenei szcénában, annak idején nagyot futott alternatív körökben a Bárdos-Deák Ágnes által alapított Ági és a Fiúk valamint a néhány lemezt is megélt soft-popot játszó Azok a fiúk.) Ezzel a nemes egyszerűséggel odakent bandanévvel azonban senki sem versenyezhet. A csapat tagjai amúgy tényleg fiúk, öten vannak és funkos, soulos muzsikát tolnak, ha színpadra kerülnek. Fikász Mátyás, aki jól ismert zene-esztéta azon véleményének adott hangot, hogy ebben az ötösfogatban nagy potenciált lát.
 
Most még kevésbé ismertek, de ha kellően kitartóan dolgoznak, nem tántorodnak el céljaiktól és kidolgoznak egy csak rájuk jellemző hangzást, akár sztárok is lehetnek. Mátyás barátunk kétségkívül magvas megállapításával csupán az a baj, hogy gyakorlatilag bárkire igaz lehet, tehát úgy ahogy van, nem jelent semmit. Köszönjük a figyelmet, hallgassák meg a Fiúk zenekart. Színpad előtt gyülekező lelkes lányok előnyben!
 
Itt lesz a hazai fesztiválok legkedveltebb, mára már nélkülözhetetlen párosa, KORDA GYÖRGY ÉS BALÁZS KLÁRI is. Tudták, hogy Klárika itt született a debreceni klinikán? Én sem tudtam, míg el nem árulta nekem egy sok-sok évvel ezelőtt készített interjú során. Az örökifjú énekesnő és társa, akit sokan Gyuri bácsiznak, mindig megmozgatja a náluk fiatalabb generáció képviselőit is, de fellépésük a középkorú vagy annál idősebb érdeklődőket is a kicsábíthatja a Campus fesztiválra. A Reptér című örökbecsű sláger újrafeldolgozása a covid-időszak után ismét a köztudatba katapultálta őket.
 
 
Biztosan vagyunk abban, hogy nem tévedünk, amikor azt állítjuk, tömeges tombolás várható fellépésükön. Oltványi Péter, a Slágerek mindenkinek című rádióműsor főszerkesztője speciális ajándékkal készül a népszerű művészházaspárnak. Saját költségén gyártatott egy-egy Korda-Balázs Barbie babát, amelyeket koncert előtt, a backstage-ben ad majd át ünnepélyes keretek között. Reméljük, hogy Gyuri bácsiék nem olvassák e sorokat, nehogy idejekorán megtudják, micsoda meglepetéssel készül a derék és lelkes rádiós szakember.
 
Egy külföldi előadóval zárjuk ezt a röpke ajánlót. A női dalszerzők táborát gyarapító Charlotte Mary O’Connor, azaz CHARLOTTE OC is ellátogat hozzánk. A huszonhárom éves ír énekesnő valahonnan a soul vonaláról indult, de elektronikus hatásokat is felhasznál zenéjében. Olyan régi, nagynevű előadók nyomdokain jár, mint Billie Holiday, Aretha Franklin, Lou Reed vagy Leonard Cohen. Dalai teljesen hétköznapi helyzetekből táplálkoznak, a monumentalitás helyett inkább az egyszerűséget emeli be és lényegíti át egyfajta sajátos költészetté. Vajon sikerül megnyernie a Campus fesztivál híresen igényes közönségét? Erre a kérdésre mi is csak akkor tudjuk meg a választ, amikor már túl leszünk a koncertjén.
 
Jöjjön, aki tud, jöjjön, aki számít! Vár a fesztivál, mely minden lélegzetet elállít! Mi ott leszünk, találkozzunk a színpadok előtt, a falatozóknál, a kanyargó kis utakon, a fák alatt, a föld felett!
 
Erjedovivszki Ervin

Pénteken újra távcsöves csillagles az Agórában

Kedden startol a Campus Sportfesztivál

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek