Egyetemi Élet
2022-01-05

DESz – Már nem csak színház

Aki követi, hogy mi minden történik az egyetemi színház háza táján, annak feltűnhetett, hogy egyre sokrétűbbek a programjaik, akár a színházi előadásmódokat tekintjük, akár a művészeti ágakat, hiszen 2021-től már jóga, koncert és kiállítás is volt a Batthyány utca 24 szám alatt található közösségi terükben.

A változás, a terebélyesebbé válás azzal kezdődött, ahogy Lakó Zsigmondtól, a DESZ vezetőjétől megtudtuk, hogy kibővült a sokak által ismert és országszinten látogatott Deszt, a Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó. 2021-től a MUST – Ifjúsági és Egyetemi Összeművészeti Találkozó, már nem a DESz kizárólagos rendezvénye, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház is részt vállal benne. Ezen felül a város az egyetemi színház gondozásába adta a fentebb említett Batthyány utca 24 szám alatti ex-szórakozóhelyet.
 
 
„A deszt pár éve bővült két nappal, befogadott egy slam poetry találkozót és a Malter filmfesztivált. A Desz24 működése során folyamatosan egyre több társműveszeti eseménynek adott helyet és egyre több csoporttal működött együtt, így lettek koncertek a pincében és a téren egyaránt, októbertől pedig szabadtéri galéria. A fesztivál mindig is a tevékenységeink összefoglaló mustrája volt, így szeretnénk az egész képet bemutatni.”
 
Az azóta megváltozott Kalóz-pubban belső illetve külső felújítások is kezdődtek és alkohol helyett érdekesebbnél érdekesebb beszélgetések folynak odalent és az előtte található udvaron egyaránt. Többek között meg kell említeni a hagyományteremtő céllal augusztusban megtartott StreetArt Udvar elnevezésű eseményt, ahogy mindenki szabadon garázdálkodhatott, a helyszínen fellelhető anyagokból szemet gyönyörködtető alkotások születtek.
 
Akit inkább a zene hoz lázba, az is megtalálta a számítását, hiszen a Szakaszhatár zenekaron felül vendégeskedett nálunk a Neonhal zenekar, a LED, a The Crams, a Steady Pluto és a Heavy Brains is. Nem feledkezhetünk meg továbbá az irodalmi programokról, melyek tovább színesítik az egyre szélesedő palettát, hiszen 2021-ben már második alkalommal történt irodalmi felolvasás az Irodalom Éjszakája rendezvénysorozat keretein belül, rendszeres vannak lapszámbemutatók, felolvasások a Desz 24 pincetermében.
 
 
Az udvaron kialakításra került egy galéria, melyen nagyalakú fotókat tekinthet meg az arra tévedő érdeklődő. Az első kiállítás Hofgárt Károly műveiből volt felépítve, legutóbb Löki Viktor, a Streets of Debrecen oldal létrehozójának kiállítása volt látható, Kersko Debrecen címmel.
 
A kiállítás a debreceni kertségi élet mindennapjait mutatta be; engedjék meg, hogy a kiállítás fülszövegéből idézzek:
 
„Üldögélt és körülötte tyúkok kapirgáltak, és ő magot szórt eléjük. Mondom: Gyönyörű itt, ugye? És ő bólintott és azt felelte: Úgy bizony, de maga nem idevalósi, igaz?” – A párbeszéd Löki Viktor és valamelyik portréjának alanya között is lejátszódhatott volna, mialatt a debreceni kertségek egyikében a biológus-fotós éppen témát keresett.
 
 
Az idézett mondatok azonban Bohumil Hrabaltól származnak, akinek történeteit szintén a mindennapi élet, a szűkebb és tágabb (prágai, kerskoi) környezete ihlette. Kerskoi novelláiban a kertség lakóinak látszólag egyszerű életét korántsem eseménytelenül ábrázolta. Történeteinek szereplőivel sokat beszélgetett, majd a beszélgetésekből és megfigyelésekből születtek abszurd és szürreális elemekkel teleszőtt írásai. Rávilágított arra, hogy bárkivel történhetnek talányos dolgok, amik elemelhetik őket a valóságtól. Löki Viktor fotóportréi mögött is sajátos párbeszédek húzódnak.”
 
Arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy milyen motiváció áll a bővülés hátterében, hiszen sok éven át a DESzínház tökéletesen működött „egyszerű színházként”. Lakó Zsigmond a következőket mondta nekünk:
 
„A városi kulturális koncepcióban is éppen egy ilyen rendezvényekre van igény az októberi második felét érintő sávban. Jelenleg, a pandémia miatt, inkább puhatolózó jelleggel főként magyar előadókkal, később azonban cél külföldi fellépőkkel is színesíteni a programot, erre kiváló alap a RoHu román-magyar pályázat, ami a Fórum Színház felépítését is lehetővé teszi.”
 
Összegezve tehát mindenkit vár a Deszínház, az egyetem és a város összehangolt támogatásának hála egyre több művészeti formában várja az érdeklődőket – mind előadói, alkotói, mind nézői szempontból!
 
KMZ, deszinhaz.hu

Támogatással segítik a borászatokat

Nem utazik Erdélybe a DEAC

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek