Egyetemi Élet
2021-11-16

Tartalékosként a haza szolgálatában

Folyamatosan fejlődik a Magyar Honvédség Önkéntes Tartalékos Rendszere, melyben nagy szerepe van a felsőoktatásban tanulóknak, így a Debreceni Egyetem hallgatóinak is.

A toborzók évek óta rendszeres résztvevői az egyetemi rendezvényeknek, és gyakran települnek ki a campusokra is, hogy a tartalékos szolgálatról beszélgessenek a fiatalokkal. A kifejezetten nekik szóló lehetőségekről Tóth Imre őrnagyot, a debreceni 3. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetőjét kérdeztük.
 
- Mit jelent tartalékos katonának lenni?
 
- A Magyar Honvédség 2011 óta folyamatosan fejleszti a tartalékos rendszerét, jelenleg több mint tizenegyezer tartalékosa van. A hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiataloknak alapvetően két szolgálati formát szoktunk ajánlani: az egyik a műveleti, a másik a területvédelmi tartalékos szolgálat. Mindkettő jól összeegyeztethető a tanulással, és természetesen pénzt is kereshetnek a fiatalok.
 
- Milyen katonai feladatokban vehetnek részt?
 
 
- A katonai alapkiképzést követően a legkülönbözőbb feladatokban próbálhatják ki magukat. A veszélyhelyzet időszakában például a védekezésbe is aktívan bevontuk őket, segítették az épületek fertőtlenítését, illetve részt vettek az egészségügyi rendszer támogatásában. Közreműködhetnek határvédelmi feladatokban, és segíthetik az alakulatok mindennapi munkáját is, Debrecenben az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál vagy az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrednél.
 
- Népszerű a tartalékos szolgálat a fiatalok körében?
 
- Szerencsére sokan vannak, akik érdeklődnek a honvédelem ügye, a katonák feladatai iránt. Azt tapasztaljuk, hogy a juttatásokon túl a kíváncsiság és a tenni akarás is vezérli a jelentkezőket. A Debreceni Egyetem mindig támogatta a Magyar Honvédség toborzóit, így nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben nagy számban jelentkeztek hozzánk debreceni hallgatók. Az ő kiképzésük, felkészítésük, alkalmazásuk rugalmasan, tanulmányaikhoz igazodva történik, mellyel hatékonyabban valósulhat meg a fiatalok honvédelmi szerepvállalása.
 
 
- Hol lehet bővebb tájékoztatást kapni, jelentkezni?
 
- Személyesen Debrecenben, a Péterfia u. 58/a szám alatti toborzóirodában várjuk az egyetemistákat, de kapcsolatba léphetnek velünk a +36 30/815-0998, és a 06-52/314-200-as telefonszámokon, vagy a hajdu.toborzo@mil.hu e-mail címen is.
 
Aki online szeretne tájékozódni, az megteheti a www.iranyasereg.hu oldalon, ahol a jelentkezését is leadhatja. Igyekszünk részesei lenni az őszi szemeszternek, így állásbörzéken, Kari Napokon, illetve az egyetem területén időszakosan felállított mobil toborzópontokon is informálódhatnak a hallgatók.
 
fotó: Magyar Honvédség archív, Kertész László, Gál József tartalékos százados

Új vezetők a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában

Vigyázzon, csalók! Babakötvénnyel házalnak az államkincstár nevében

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek