Egyetemi Élet
2021-10-08

Deac Cheerleaders

A csapata négy versenyen képviselte idén a Debreceni Egyetemet, és a megmérettetéseket sorra szép eredményekkel zárták.

Az együttes első versenye az ELTE Spring Open országos bajnokság volt, ahol második helyezést értek el az Eötvös Loránd Tudományegyetem csapata mögött. Ócs Adrienn, a csapat vezetőedzője és versenyzője nem csak a dobogós helyezésnek örült, hanem az értékeléseknek is.
 
– Az elmúlt évek legmagasabb pontszámait kaptuk és sok pozitív megjegyzést a pontozói lapokon, ami egyrészt nagy megtiszteltetés volt, másrészt motiváció a szezonra. A lányok nem sokat pihenhettek a megmérettetés után, mivel aznap délután rendezték meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságot is. A DEAC itt már a hibákat kijavítva állt ki az Eszterházy Károly Egyetem ellen. A MEFOB mezőnyét az elmúlt években az EKE lányai uralták, azonban idén a mieinknek sikerült megtörniük ezt a sorozatot és a DEAC hódította el az aranyérmet.
 
 
– Erre az eredményünkre vagyok a legbüszkébb a négy közül, hatalmas öröm volt, hogy sikerült megszereznünk az első helyet, mivel általában az ELTE vagy az Eger együttese végez az élen – magyarázta a vezetőedző.
 
– Az EKE most is nagyon erős koreográfiával készült, de sikerült túlszárnyalnunk őket, pontszámok tekintetében is magabiztos győzelmet arattunk. Alapesetben a MEFOB döntő kvalifikációt jelentene az egyetemi világbajnokságra. Idén azonban az Universiade is elmaradt a koronavírusjárvány miatt, így igazi tétje nem volt a versenynek, ennek ellenére minden ilyen megmérettetés jól jön tapasztalatszerzésnek, hogy miben kell még javulnunk a soron következő versenyekre.
 
Szeretnének ott lenni a kontinensviadalon
 
A DEAC Cheerleaders következő versenye a május 22-én Gyöngyösön megrendezett Cheerstars magyar bajnokság volt, ahol második helyezést értek el. A verseny normális esetben kvalifikációt jelentett volna az Európa-bajnokságra, de elmaradt a kontinensviadal is, ezért a szövetség a decemberben megrendezendő országos bajnokságot tűzte ki kvalifikációs versenyként. Július legvégén aztán az I. Beach Cup elnevezésű versenyen indultak a cheerleaderek.
 
 
– Ez a megmérettetés volt az első, ahol nem tizenhat, hanem nyolcfős csapattal indultunk. A felkészülési idő rövid volt, de úgy érzem nagyon erős koreográfiát sikerült összeállítani. Ezt a zsűri is értékelte, csupa pozitív visszajelzést kaptunk mind a koreográfiával, mind a kivitelezésével kapcsolatban. A pontszámok és a pontozólapon szereplő észrevételek pedig irányt adnak nekem, hogy mi az, amiben még javulhatunk a következő versenyünkig, a decemberi országos bajnokságig. Remélem, hogy az országos bajnokságon sikerül elérnünk az Európa-bajnoki kvalifikációhoz szükséges eredményt.
 
Decemberben tizenhat fős csapattal indulunk, a csapattagokat mindig akkor jelölöm ki, ha megkapjuk az aktuális verseny kiírását. A választásban sosem az a döntő, hogy ki mikor került a csapatba, többet számít az edzéslátogatottság, és hogy mit tudnak a lányok technikailag, ki melyik gyakorlatban ügyesebb. A kijelölésből még sosem volt vita közöttünk, mindenki rábólint a döntésemre az adott verseny előtt. Ez a kiegyensúlyozottság általánosságban is jellemző a társaságra, az edzések jó hangulatban telnek, szeretek ilyen közegben dolgozni – mondta Ócs Adrienn, aki 2019 szeptembere óta irányítja vezetőedzőként a csapatot. Munkája sokrétű, az edzéstartás mellett koreográfiákat állít össze, megtervezi a fellépőruhákat, kiválasztja és összerakja a fellépőzenéket.
 
Várják az új jelentkezőket
 
A cheerleaderek a következő versenyükig sem unatkoznak; már most sok felkérést kaptak, többek között a yoUDay-en, és a DEAC első osztályú kosárlabdacsapatának mérkőzésein képviselik a Debreceni Egyetemet. Emellett a csapat szeptember végén tartja a szokásos tagfelvételét.
 
 
– Évente kétszer toborzunk új lányokat a csapatba, idén azonban történt egy lényeges változás és már nem csak egyetemisták jelentkezhetnek hozzánk. Hosszan egyeztettünk erről a vezetőséggel és úgy döntöttünk, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget a tanulmányoktól függetlenül, hiszen nagyon sok jó táncos van Debrecenben.
 
Nyilván elsősorban olyanok szoktak jelentkezni, akiknek már van táncos múltjuk vagy akrobatika terén szerzett tapasztalatuk, de ez nem követelmény. A legfontosabb a jó ritmusérzék, minden más, ami a későbbiekben szükséges az edzéseken megtanulható, fejleszthető. Sokan aggódnak, hogy a testalkatuk miatt nem vesszük fel őket, de ezzel sem szoktunk foglalkozni, nem megkötés, hogy valaki vékony legyen, így a testalkata miatt senki sem bukik el a felvételin.
 
Vona Lilla

Szijjártó: ezer doboz favipiravir gyógyszert küld Magyarország Romániának

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek