Egyetemi Élet
2021-04-23

Egyetemi Élet áprilisban is

A debreceni Campus Rádió fejlődéséről és jövőjéről is szó esik az Egyetemi Élet című lap friss számában, amelyben emellett azzal is foglalkoznak, hogy nemcsak az egészségünkre, hanem akár még a gazdaságra is jó hatással lehet, ha rendszeresen kerékpározunk.

Új szerkesztőségi épület, frissített eszközpark, szlogencsere, könnyedebb hangvétel és meghosszabbított frekvenciaengedély a következő öt évre – sok minden történt a közelmúltban a Debreceni Egyetemhez tartozó FM90 Campus Rádióval. Bár a járványügyi helyzet nem várt nehézségek elé állította őket, a stúdió munkatársai fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy a műsor most is ugyanolyan zavartalan legyen, mint a rádió működésének kezdete óta eltelt csaknem két évtizedben. Ügyvezetőjükkel, Bakó Csabával a médiaszolgáltató múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett a lap munkatársa.

A  debreceni  belváros  egyik  legszebb épülete a Piac utca és Arany János utca sarkán álló impozáns palota, melyben 1991-ben-ben nyitott meg a cívisváros első amerikai gyorsétterme, a McDonald’s. Az étkezdét ugyan sokan látogatják, mégis kevesen tudják, hogy ezen a helyen több mint másfél évszázada vendéglátóhely működik, melynek pompája egykor a pesti kávéházakéval vetekedett. További részletek a Fedezd fel Debrecent sorozat legújabb részében.

A jó idő megérkeztével egyre többen gondolják, hogy lecserélik közlekedési eszközüket  kerékpárra, de sokszor a „kényelmesebb az autó” vagy az „egyszerűbb öltözködni, ha tömegközlekedést használunk” indokok miatt semmi nem lesz az ötletből. A kerékpározás életünk számos területét érintheti, legközismertebb talán az egészségre és a környezetre tett jótékony hatása, azonban nem elhanyagolhatóak a gazdasági és a társadalmi következményei sem – derül ki egy másik cikkből. 

Ezután azt is megtudhatjuk, hogy ez első rögtönző színházat, a bécsi Stegreiftheatert 1921 áprilisában alapította J. L. Moreno. A 2019-es, debreceni Országos Playback-színházi Találkozó után az országszerte működő társulatok nagy örömmel kezdték tervezgetni, hogyan is lehetne megünnepelni a 100. centenáriumot; a DESzínház támogatásával Debrecen is aktívan kapcsolódott volna a rendezvényekhez. A megemlékezésre a járvány miatt most az Egyetemi Élet lapjain kerül sor.

Szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít a 2020/2021-es tanévtől a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sport- és rekreációszervező szakos hallgatói számára a sportszervezéssel foglalkozó International Socca Federation magyarországi szervezete, a Socca Hungary. Ennek részleteiről Bácsné Bába Éva intézetigazgató és Móré Bendegúz, a Socca Hungary Hajdú-Bihar megyei elnöke számolt be a Debreceni Egyetem újságjának.

A lapot ide kattintva olvashatják.

Forrás: DE Sajtóiroda, hirek.unideb.hu - OCs

3 millió 509 ezer a beoltott, 3427 az új fertőzött, elhunyt 207 beteg

Résztvevői rekord a fogászati napokon

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek