Egyetemi Élet
2021-03-17

Jégkorongosaink az Universiade keretben

Idén januárban rendezték volna a téli Universiadét, ami a koronavírus-járvány miatt decemberre halasztódott. A luzerni eseményen a férfi jégkorongozók is részt vesznek, akik februárban el is kezdték a felkészülést az egyetemisták és főiskolások világjátékára.

Sean Simpson szövetségi kapitány február 8. és 12. között nézte meg azt a huszonnégy játékost, akik esélyesek arra, hogy a decemberi tornán Magyarországot képviseljék. A néhány napos budapesti összetartáson négy debreceni jégkorongozó, Kiss Patrik, Kiss Roland, Mazzag Dániel és Vokla Roland vett részt. A közös felkészülésről a tavaly decemberben a felnőtt válogatottban is szereplő Vokla Rolandot kérdeztük.

- Tavaly szeptember környékén kezdett el kialakulni az a bő keret, akik lehetőséget kaptak arra, hogy az Universiadén szerepelhessenek. Akkor én még nem voltam ennek a bő keretnek a tagja, mivel nem jártam egyetemre és nem is tudtam, hogy a jövőben akarok-e egyetemre járni. Aztán úgy alakult, hogy beadtam a jelentkezésemet a Testnevelési Egyetemre, jégkorongedzői képzésre, így szóltam a felnőtt válogatott csapatedzőjének, hogy ha minden jól megy rám is számíthatnak. Ezután szóltak, hogy tagja lettem a bő keretnek, így a februári összetartáson már én is szerepeltem.

Február 8-án, hétfőn találkoztunk Budapesten, aznap mindenkinél elvégezték a Covid-tesztet, majd egy rövid csapatmeeting következett. Keddtől napi egy, hosszabb edzésünk volt a Tüskecsarnokban, az edzések végén két csapattá osztódtunk és egymás ellen játszottunk kicsit. Péntekig sikerült átvenni az összes taktikát, szerintem eredményes munkát végeztünk. Az edzéseken kívül a napunk szabad volt, nem voltunk buborékban, a budapestiek például otthonról jártak az edzésekre, mi, akik vidékről jöttünk hotelben laktunk. A szövetségi kapitányunktól, Sean Simpsontól ezúttal is azt a profi hozzáállást kaptuk, mint a felnőtt válogatottal a lengyelországi tornán.

Az összetartás utolsó előtti napján, csütörtökön mindenkit külön magához hívott és egyénileg is értékelte a teljesítményünket, megbeszéltük a tapasztalatainkat. Nekem azt mondta, hogy a decemberi, lengyelországi felnőtt torna óta is sokat fejlődtem, ezek alapján bízom abban, hogy lesz helyem az Universiadéra utazó keretben is – mondta el Vokla Roland, a DEAC huszonöt éves védője.

A legjobb négy között bizonyíthatnak

A DEAC tehetségeinek természetesen klubcsapatukban is helyt kell állniuk a válogatott összetartások mellett. Jégkorongozóink február végén a negyedik helyen zárták az Erste Liga alapszakaszát, így elestek attól a lehetőségtől, hogy ellenfelet válasszanak maguknak a rájátszásra. Mivel az első három helyezett csapat közül senki nem választotta őket, így David Musial tanítványai az UTE csapatát kapták ellenfelüknek a playoff-ra.

A rájátszás első köre négy győztes mérkőzésig tart, a DEAC pedig nagyon jól kezdte a szereplését. Háromszor sorozatban legyőzték a fővárosi együttest, majd a negyedik mérkőzésen egy szerencsétlen góllal kikaptak, így partiban maradt az Újpest. Az ötödik találkozón azonban már nem volt kérdés a továbbjutás sorsa, a DEAC 4:3-ra múlta felül az UTE alakulatát a Debreceni Jégcsarnokban, így a legjobb négy között folytathatják a bajnokságot az egyetemisták. Ahol a Corona Brasov Wolves csapata lesz az ellenfél, az első két elődöntő mérkőzést Brassóban játsszák. Az első összecsapáson bravúrosan tegnap este 4:1-re nyertek a debreceniek.

Eredmények:

Erste Liga, alapszakasz:

DEAC - Opten Vasas HC 6:2 (1:1, 2:0, 3:1)
DEAC – MAC HKB Újbuda 4:2 (1:0, 2:1, 1:1)

Erste Liga, negyeddöntők:

DEAC – UTE 3:2 (2:0, 1:0, 0:2)
DEAC – UTE 4:3 (0:1, 3:0, 1:2)
UTE – DEAC 1:3 (0:1, 0:1, 1:1)
UTE – DEAC 3:2 (0:0, 2:1, 0:1, 0:0, 1:0)
DEAC – UTE 4:3 (1:0, 2:2, 0:1, 1:0)

Erste Liga, elődöntők:

Corona Brasov Wolves – DEAC 1-4 (0-2, 0-0, 1-2)
 

Vona Lilla, fotó: Derencsényi István

Eljuttatta az általános iskolásokhoz a Toldit a Csokonai Színház

Több mint száz járművezetőt ellenőriztek a rendőrök megyénkben

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek