Egyetem Tér
2023-02-06

Fókuszban az egyetemi hallgatók

A Debreceni Egyetem hallgatóit támogató lehetőségekről, fejlesztési célokról, feladatokról és együttműködési területekről egyeztetett február 3-án a DE hallgatói és doktorandusz önkormányzatával az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma és az egyetem vezetése.

A DEHÖK és a DEDÖK vezetőit tájékoztatta pénteken a legújabb, hallgatókat érintő intézményi fejlesztésekről Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke, Szilvássy Zoltán rektor, kuratóriumi tag, Balla György kuratóriumi tag, valamint Bács Zoltán kancellár, a kuratórium titkára.  
Mint elhangzott: az a cél, hogy az intézmény hallgatói a lehető legjobb körülmények között folytathassák tanulmányaikat a jövőben is, színvonalas kollégiumokban lakhassanak, és olyan szolgáltatásokat vehessenek igénybe, amelyek segíthetik mindennapjaikat, jobb tanulási és életkörülményeket biztosítanak. A megbeszélésen szó volt az Erasmus mobilitási programról is, mint elhangzott: a DE támogatja a debreceni egyetemistákat a nemzetközi tapasztalatszerzésben és 2024-ig a mostani hírek mellett is zavartalanul folyik a program.

Kossa György, a kuratórium elnöke hangsúlyozta: az a legfontosabb, hogy értékes diplomát kapjanak a hallgatók és tudományos területen is eredményes legyen az intézmény.  A kuratórium elnöke kitért arra, hogy a testület döntéseket hozott a PhD-ösztöndíjrendszerről, az azzal kapcsolatos kiválósági programról és az életpályamodellről.

- A képzésfejlesztés, valamint az infrastrukturális beruházások révén olyan széles spektrumot tudunk kínálni, ami csak nagyon kevés helyen érhető el az országban, éppen ezért a külföldről érkező diákok számára is vonzó lehet az egyetemünk. Ezek a fejlesztések valamennyi tudományterületet lefednek, így rövid időn belül olyan tudományos háttér áll majd rendelkezésre, ami miatt fontos szerep jut a hallgatóknak. A nemzetközi tanulmányok a DE számára is nagyon hasznosak, hiszen a kollaborációk révén felkészültebb, tapasztaltabb hallgatók szerezhetnek diplomát a Debreceni Egyetemen – fogalmazott a kuratóriumi elnök.

Szilvássy Zoltán rektor, kuratóriumi tag kiemelte: Debrecenben naprakész tudást szerezhetnek a fiatalok, de ehhez nekik is aktívan részt kell venniük a tudományos tevékenységekben.
 

- Intézmények közötti kapcsolattól függ, hogy a kiváló és érdeklődő hallgatók eljussanak a legmagasabb színvonalú külföldi egyetemekre, törekszünk ezeknek az együttműködéseknek a fenntartására. A tehetséges kutatóknak is szükségük van ezekre a lehetőségekre, ugyanakkor a DE-n belül is számos opció van arra, hogy a hallgatóság részt vegyen a tudományos ökoszisztémában zajló kutatásokban, amelyek szintén komoly karrierutak kiépítését segíthetik. A tudomány és az innováció egysége határozza meg a hallgatók életét az egyetemen – mutatott rá a rektor.

Bács Zoltán kancellár, a kuratórium titkára kifejtette: a debreceni hallgatók mindig fontos szerepet játszottak a hazai felsőoktatás életében, a modellváltás után is komoly feladatok és kihívások hárulnak a hallgatói önkormányzatra, melynek nagy felelőssége van abban, hogy segítse a tehetséges fiatalok előre jutását, felhívja a figyelmet a tudományos életpályára, és biztassa őket abban, hogy megismerjék a nemzetközi tudományos vérkeringést.
 

- Az összefogás és a feladatokra való koncentrálás segíthet az intézménynek, mely stabil működés mellett olyan döntéseket tud hozni, ami támogatja a hallgatók fejlődését, legyen szó itthoni, vagy akár külföldi tanulmányokról. Fontos, hogy a Debreceni Egyetem keretében kutassanak és érjenek el eredményeket. Ennek érdekében a Kuratórium egyetemi és alapítványi előterjesztések alapján 2023.02.02-i ülésén jelentős hatású döntéseket hozott, amelyekről rövidesen külön tájékoztatást kapnak a hallgatók, különösen a PhD hallgatói státuszban lévő - emelte ki a kancellár.

Csont István, a DEHÖK elnöke elmondta: örömteli, hogy a stabil működés mellett a Debreceni Egyetem fontosnak tartja a hallgatói élet segítését is. Hozzátette azt is, hogy a DEHÖK-től megfelelő ösztönzést kaphatnak a fiatalok arra, hogy külföldön is kipróbálják magukat, amihez nagy segítség, hogy a Debreceni Egyetemen az oktatókkal előre leegyeztetett külföldi intézményben tett tárgyfelvételek esetében a kredit elfogadás biztosított.

Molnár Dániel, a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy stratégiai szempontból is kiemelten fontos az intézmény számára a doktorandusz hallgatók támogatása, hiszen tudományos tevékenységük révén ezek a tehetséges kutatók az egyetem szakmai elismertségét erősíthetik. Az a cél, hogy minél több egyetemistát tereljenek a tudományos pálya irányába.

Az egyeztetésen részt vett Vincze Éva, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviseletének elnöke, valamint Körösparti Péter, a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központjának főigazgatója is.

Sajtóközpont - BZ

Valentin-napi program a Debreceni Állatkertben!

Filmszűret

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek