Egyetem Tér
2023-02-03

A koffeintartalmú tablettától a törköly kivonatig

Hazai és nemzetközi gyógyszerkutatási, fejlesztési célú projektek eredményeinek bemutatására adott lehetőséget az a nemzetközi gyógyszerészeti konferencia amelyet a Debreceni Egyetemen, a Learning Centerben rendeztek csütörtökön és pénteken.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara (DE GYTK) által szervezett találkozón négy szekcióban, magyarul és angolul összesen 32 hazai és külföldi (többek között angol, román és szerb) előadó osztotta meg tapasztalatait az elsősorban gyógyszerészekből álló közönséggel. A személyesen, illetve online formában tartott tízperces előadásokat ötperces vita, kérdés-felelek követte. Multidiszciplináris kutatócsoportok képviselőinek, Tudományos Diákköri Konferenciák résztvevőinek, PhD-hallgatóknak és fiatal kutatóknak egyaránt lehetőséget biztosítottak arra, hogy ismertessék munkájukat, valamint bekapcsolódjanak a program szervezésébe. A kar ipari partnerei szintén meghívást kaptak.

- Büszkék vagyunk arra, hogy a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara egyre több nemzetközi gyógyszerészeti együttműködésben vesz részt és a karok közötti kutatócsoporti együttműködéseink száma is folyamatosan növekszik, illetve elmélyül. Akár látszólag egészen más tudományterületek képviselőivel is szívesen dolgozunk együtt, így például az Informatikai- és a Gazdaságtudományi Karral – ismertette Bácskay Ildikó, a DE GYTK oktatási dékánhelyettese.

A konferencián gyógyszertechnológiai és -hatástani, biofarmáciai, farmakognóziai, gyógyszerészi kémiai, ipari és klinikai gyógyszerészeti, valamint gyógyszerfelügyeleti kérdésekkel is foglalkoztak. Szó volt például a koffeintartalmú szopogató tabletták előállításáról és vizsgálatáról, a gyógynövénykivonatokat tartalmazó nanokészítmények szájon át és helyileg történő alkalmazásáról, illetve a törköly esszenciát is magába foglaló, külsőleg használható gyógyszerkészítmények formulálásáról is.

- A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának elsősorban azért volt fontos az esemény, mert nemcsak hazai, hanem nemzetközi közönség előtt is meg tudtuk mutatni kutatási eredményeinket. Ezen felül hallgatóink színvonalas prezentációkkal tudtak kapcsolódni a tudományos élethez. Így nemcsak a kutatói kapcsolatokat erősíthetjük, hanem új együttműködések kiépítésére is lehetőség nyílik – hangsúlyozta Haimhoffer Ádám, a DE Gyógyszerésztudományi Kar tanársegéde.

Sajtóközpont – OCs

Csak a DEAC!

Toborzóra hívnak a cheerleaderek

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek