Egyetem Tér
2022-12-05

Az Év Egyetemi Sportolói a DE-n

A Debreceni Egyetem hat hallgatója kapta meg az Év Egyetemi Sportolója díjat a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pénteki gáláján. A rendezvényen minden eddiginél több világklasszis sportolót díjaztak idei teljesítményük alapján.

Az Uránia Filmszínházban megrendezett eseményen több mint 150, a világversenyeken kitűnően szerepelt egyetemistát díjaztak.

- Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok vehetnek át díjat teljesítményükért. Nagy öröm látni, hogy ilyen sok kiemelkedően tehetséges sportoló vesz részt felsőoktatási képzésben. Ez is azt bizonyítja, hogy felelősségteljesen gondolkodnak a jövőjükről, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a civil életükben is megállják a helyüket – hangsúlyozta köszöntőjében Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. 

Az Év Egyetemi Sportolója díjjal tüntették ki a Debreceni Egyetem hallgatói közül Senánszky Petra uszonyosúszót az idei Uszonyos- és Búvárúszó Világbajnokságon szerzett első helyezéseiért, Battai Sugár Katinka kardvívót, aki a Kairóban rendezett Vívó-világbajnokságon csapatban lett aranyérmes, valamint Ökrös Jankát és Szőllősi Pannát, akik az Aerobik Világbajnokságon és a birminghami Világjátékokon is a dobogó legfelső fokára állhattak csapatban.

Díjat vehetett át a Debreceni Egyetem színeiben Bejczi Botond Balázs gyorskorcsolyázó is a Gyorskorcsolya Egyetemi Világbajnokságon csapatban elért második helyezéséért, valamint Zupkó Vanda a lengyelországi Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokságon szerzett bronzérméért.

- Három hét múlva minden idők legnagyobb magyar delegációja utazik az Egyesült Államokba a Téli Egyetemi Világjátékokra. Fontos mérföldkő lesz ez a magyar egyetemi sportéletben, mint ahogy az lesz a 2024-es Európai Egyetemi Játékok is, amelyre már most készülünk. Több mint 400 egyetem 4000 hallgatóját látja majd vendégül Debrecen és Miskolc. Ez lesz Magyarország történetének legnagyobb oktatási és multisport rendezvénye – emelte ki a díjátadón Mocsai Lajos, a MEFS elnöke. 

Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a gálán a sportolás felsőoktatásban betöltött szerepéről beszélt, amely mára bekerült az alapítványok indikátorai közé és amelyben a Debreceni Egyetem példaértékű.

Sajtóközpont-TB
Fotók: mefs.hu

 

Új lemezzel tér vissza Budapestre a The Subways!

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek