Egyetem Tér
2022-11-09

A tudományt népszerűsítették a TTK-n

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar kiválósági kutatócsoportjai mutatták be tevékenységüket, ismertették legfontosabb eredményeiket a Tudomány Napja a TTK-n című szerdai rendezvényen. A harmadik alkalommal megrendezett program legfontosabb célja, hogy elősegítse a kutatási együttműködések kialakulását.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar képzései világszínvonalú kutatómunkára épülnek. Az oktatók tudományos kutatásaikkal évről évre jelentős eredményeket érnek el. A karon alapkutatásokat végeznek a természettudományok szinte minden területén, erre építve alkalmazott kutatások indultak, és egyre jelentősebbek a cégekkel közös K+F projektek. 

-    Büszkék vagyunk arra, hogy az MTA Kiváló Kutatóhely címet a TTK hat intézetéből négy megkapta. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pályázatán pedig tíz kutatócsoportunk nyert támogatást. A kutatómunka hátterét a minőségi infrastruktúra jelenti, ezen a területen is jelentős előrelépést értünk el, Magyarország "TOP 50" kutatási infrastruktúrájának listájára két laborunk is felkerült. A tudományos eredmények az oktatómunkában is hasznosulnak, a hallgatók is részt vehetnek a kutatási projektekben – emelte ki köszöntőjében Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja. 

A kutatócsoportok a Tudomány napja a TTK-n című rendezvényen mutathatták be eredményeiket. A kar ezzel a programmal is segíti a kutatási együttműködések kialakulását, illetve a fiatalok diplomamunka-témáinak kiválasztását. 

A nyitóelőadást Nagy Péter, a Kémia Koordinációs Intézet igazgatója tartotta, aki prezentációjában az onkológia területén végzett redox biokémiai kutatások eddigi eredményeit mutatta be. Aminosav, peptid és fehérje cisztein tiolok redoxireakcióinak kinetikáját és mechanizmusait vizsgálták izolált rendszerekben. Ezek szerepeit tanulmányozzák sejten belüli jelátviteli folyamatok vezérlésében. 

-    A kénhidrogén kis jelátviteli molekula biológiai hatásai mögött meghúzódó molekuláris mechanizmusok tisztázásán dolgozunk. Jelenleg az általunk kidolgozott módszerek segítségével a kémiai, biokémiai ismereteket hasznosítjuk onkológiai mechanizmusok tisztázására. Ez potenciálisan új terápiák kidolgozására és a meglévők effektivitásának javítására adhat lehetőséget – ismertette Nagy Péter.  

A nyitóelőadást követően a Természettudományi és Technológiai Kar 13 szakembere mutatta be a legfontosabb kutatásait. A résztvevők többek között az elméleti és az alkalmazott matematika, az ökológia, a biológia és a kémia területét érintő vizsgálatok eredményeiről hallhattak előadásokat. 

Sajtóközpont - CzA

Bemutatkoztak a szakkollégisták

Kate Winslet

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek