Egyetem Tér
2022-09-28

Cambridge-i tehetséggondozó programban a TTK hallgatói

Kilenc héten át fejleszthette képességeit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának három hallgatója a Cambridge-i Egyetem képzésén. A debreceniek az elsők, akik Magyarországról bekapcsolódhattak a világ harmadik legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézményének tehetséggondozó programjába.

A Cambridge-i Egyetem ReachSci Global címmel olyan nemzetközi képzést tart fenn, melynek célja világszerte a természet- és technológiai tudományok iránt érdeklődő egyetemisták kutatási-, szakmai és személyes ismereteinek, készségeinek fejlesztése.  

Az ingyenes programhoz idén a világ 20 országának egyetemeiről lehetett csatlakozni. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (DE TTK) is élt a lehetőséggel, ahonnan Barna DömeBarnáné Szabó Zsuzsanna és Sipos Bianka hallgatók vettek részt a kilenc héten át tartó online képzésen. Őket a Cambridge-i Egyetem munkatársai tanulmányi átlaguk, illetve a beküldött motivációs levelek alapján választották ki.

A résztvevők kísérlettervezéssel, laboratóriumi munkával, adatelemzéssel, tudományos kommunikációval és prezentációkészítéssel foglalkoztak, valamint pályázatírással kapcsolatos előadásokon, műhelymunkákon gyarapították elméleti és gyakorlati tudásukat.

- A TTK örömmel csatlakozott a ReachSci Global programhoz, mivel a kar kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra. Büszkék vagyunk hallgatóink sikerére, annál is inkább, mivel Magyarországról ők voltak az elsők, akik részt vehettek ebben a képzésben – hangsúlyozta Magura Tibor, a DE TTK tehetséggondozásért felelős dékáni tanácsadója. 

Az oktatás utolsó hetében a három debreceni hallgatónak – mentoraik szakmai segítségével – önálló projektet kellett megvalósítaniuk. Tudományos igényességgel azt vizsgálták, hogy a vércukorszintmérők által mutatott értékeket miként befolyásolják egyes gyógyszerhatóanyagok és vitaminok. Az eredményekről szeptember végéig beszámolót kell küldeniük Angliába, és amennyiben a járványhelyzet engedi, a közeljövőben egy Cambridge-ben tartandó konferencián személyesen is beszámolhatnak erről.
 

A TTK-s hallgatók mentorai a DE Ökológiai Tanszékéről Magura Tibor egyetemi tanár, Kundrát-Simon Edina egyetemi docens és Tőzsér Dávid tudományos munkatárs voltak, illetve szakmai segítséget Horváth Ildikó Fanny egyetemi adjunktus és Tarr Tünde, a DE ÁOK Klinikai Immunológiai Tanszék egyetemi docense nyújtott.   

Fotó: Mizsér Szabolcs

Sajtóközpont – OCs

Trentemøller 5 év után új lemezével tér vissza Budapestre

Átadták az Újkerti Közösségi Kertet

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek