Egyetem Tér
2022-09-16

Előre menekülni?

Hogyan maradhat talpon az élelmiszer- és a vendéglátóipar a válság idején? Erre a kérdésre keresték a válaszokat a Debreceni Egyetem szakembereivel közösen a Zamat Fesztivál szakmai konferenciáján péntek délelőtt a Nagyerdei Stadionban.

A Debreceni Egyetem és a Campus Nonprofit Közhasznú Kft. már második alkalommal szervezte meg közösen a Zamat gasztro-élmény fesztivál keretében a szakmai tanácskozást, idén Előre menekülni? – Az élelmiszer- és vendéglátóipar jövőképe válság idején címmel.

- A Debreceni Egyetem számára fontos, hogy részt vegyen ezen az élelmiszeriparhoz kapcsolódó fórumon, hiszen az intézmény stratégiai ágazata az agrár- és élelmiszeripar az egészségipar részeként. Ma olyan kihívásokkal is szembe kell néznünk, melyekre helyi szinten nem tudunk megoldásokat találni, hiszen hamarosan az egész gazdaságnak újra kell épülnie. Azért lényeges, hogy az egyetem szakemberei ezen a konferencián most itt vannak, mert hittel, tudással és összefogással biztosan meg fogjuk találni azt az utat, amin tovább kell menni – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bács Zoltán kancellár.

Kósa Lajos szerint nincs remény arra, hogy a külső körülmények változni fognak. 

- Senki ne alapozzon arra üzletpolitikát, hogy az energiaválság megszűnik. Ahhoz, hogy a szakág túlélje ezt a nehéz időszakot, a szabályok ésszerűsítésére van szükség – fogalmazott köszöntőjében az országgyűlési képviselő. 

A tanácskozáson a szakma képviselőin túl egyetemi hallgatók is részt vettek. A teltházas rendezvényen szakértők segítségével mutatták be az élelmiszeripart érintő legfontosabb kihívásokat, trendeket, folyamatokat. 

Felkai Beáta élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár a magyar élelmiszergazdaság jövőjéről szóló előadásában kifejtette: az energiaválság mellett az alap- és csomagolóanyag hiány, a szállítmányozás, valamint a gépek egyre emelkedő ára is komoly probléma mindamellett, hogy visszaesett a fogyasztás, és átalakult annak szerkezete is, tehát jól meggondolják a vásárlók, hogy mit tesznek a kosarukba. Hozzátette: a 75 ezer főt foglalkoztató csaknem négyezer hazai vállalkozást a 2026-ig szakpolitikai célok megvalósítására szánt 750 milliárd forintos támogatáson túl a közeljövőben elkészülő Digitális Élelmiszeripai Stratégiával (DÉS) segíti a kormány. A fogyasztók számára pedig hamarosan egy olyan honlap lesz elérhető, amely az élelmiszerekkel és azok előállításával kapcsolatos fogalmakat magyarázza el közérthető formában.

Felföldi János, az egyetem Gazdaságtudományi Karának intézetigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy minél hamarabb alkalmazni kell az élelmiszer-rendszerekre az úgynevezett rezilienciát, vagyis nagyfokú alkalmazkodást és rugalmasságot. Az egyetemi docens szerint az öt fő ellátási láncot vezérlő területen (termelés, készletezés, szállítás, elhelyezés, információ) kell sürgősen egyedi és kollektív döntéseket meghozni a vállalkozásoknak. A gazdasági változásokra történő gyors reagálás elengedhetetlen feltétel a gazdasági tárasaságok életben maradásához. Így például a rugalmas gyártás, a sokféle árucikk, a több létesítmény közel a piacokhoz és a vevőkhöz, valamint a gyakori szállítás.

A szakmai konferencia után kezdetét vette a Zamat Fesztivál, melyen nemcsak különleges gasztro-élményekben lehet része három napon át az érdeklődőknek. A programkínálatban számos népszerű zenekar koncertje, gyermekprogramok és versenyek is szerepelnek, a szakmai kiállításon pedig a Debreceni Egyetem Mádi Borakadémiájával és az Unifooddal is megismerkedhetnek a látogatók. 

Sajtóközpont - TB

Nobel-díjas kutató méltatta a Debreceni Egyetemet

DESzínház

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek