Egyetem Tér
2022-06-02

Elismerés a helynevek kutatásáért

Emléktábla-avatással, koszorúzással, emléküléssel és a nevét viselő díj átadásával tisztelgett a 100 éve született Kiss Lajos akadémikus, a 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja előtt csütörtökön a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke.

Fehértói Katalin, a kiváló személynévkutató 2005-ben alapított díjat férje, Kiss Lajos akadémikus emlékére. A Debreceni Egyetem által gondozott Kiss Lajos-díjat a kuratórium kétévente ítéli oda az arra érdemesnek tartott, a névtörténeti kutatások terén komoly eredményeket elért, 40 év alatti fiatal kutatónak, akinek munkássága a magyar névtörténeti, személy- vagy helynévtörténeti kutatásokat jelentős új tudományos eredményekkel gyarapította. 

A Kiss Lajos-díj ünnepélyes átadásának időpontja hagyományosan június 2-a, a névadó születésnapja.  

Ebben az évben a kuratórium egyhangú döntése értelmében Pelczéder Katalin, a Pannon Egyetem docense érdemelte ki az elismerést. 

Az idei ünnepség azonban kétszeresen is rendhagyó volt.  

- Egyrészt Kiss Lajos születésének 100. évfordulóját ünnepeljük, ennek keretében emléktáblát is avattunk Debrecenben, a Péterfia utca 53. szám alatt, a Kiss Lajos egykori szülőházának helyén álló épület falán – tájékoztatta a hirek.unideb.hu portált Rácz Anita, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Nyelvtudományi Intézet Magyar Nyelvtudományi Tanszékének docense.  

Az emléktábla avatása előtt Hoffmann István, a DE BTK Magyar Nyelvtudományi Intézet professzora tartott megemlékezést. Mint fogalmazott: Kiss Lajos figyelmét a nyelv alkotóelemei közül elsősorban a szavak világa és az ezek mögött rejlő emberi tudás kötötte le. Enciklopédikus érdeklődése a múlt megismerése iránti vonzalmával együtt e téren tudott leginkább kiteljesedni. 

- Aligha kérdéses, hogy Kiss Lajos akadémikus nemcsak mint a magyar nyelvtudomány kiemelkedő képviselője, hanem mint a városnak Debrecenhez, Debrecen szellemiségéhez hűséges tudós alkotója is méltó arra, hogy emléktábla jelölje szülőhelyét. Emlékeztessen ez bennünket ezután mindig Debrecen jeles szülöttjének, Kiss Lajos nyelvész akadémikusnak a kiemelkedő szellemi teljesítményére – zárta beszédét Hoffmann István. 

A díjátadónak és az emlékülésnek a Főépület Karácsony Sándor terme adott otthont. 

Rácz Anita, a Kiss Lajos-díj kuratórium elnöke kiemelte: a mai rendezvény másik különlegessége, hogy a két éve odaítélt elismerést – mivel a járványhelyzet miatt az ünnepséget akkor nem tudtuk megrendezni – is az idei ünnepi alkalmon vehette át Bárth M. János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialektológiai Tanszékének adjunktusa. 

Az eseményen az oklevél átadását követően mindkét díjazott előadás keretében ismertette kutatási eredményeit.  

A díjátadó és az előadások mellett a szervezők emlékülés keretében idézték fel a 100 éve született Kiss Lajos, a magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakjának munkásságát. 

A díjról, az eddigi díjazottakról a DE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszékének honlapján olvasható bővebb információ a http://mnytud.arts.unideb.hu/kiss_lajos_dij.php linken.

Krajcsi Bence: A fáradtságot kompenzálja a győzelem

Táncolj velem

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek