Egyetem Tér
2022-05-27

Gyermeknap a Gyermekklinikán

Gyermeknapi programot tartottak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika kis betegeinek és hozzátartozóiknak. Ezzel párhuzamosan egy helyi cég több millió forintos adományt adott át a Gyermekklinika alapítványának.

Gyermekzsivajtól volt hangos a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) Gyermekgyógyászati Klinikája melletti park csütörtök délelőtt. A Gyermekklinika Alapítványa ”Gyermekeinkért” Alapítvány gyermeknapi programot szervezett az ott ápoltaknak és családtagjaiknak. A legkisebbeket egyebek mellett lufibohóc, bűvész, arcfestő szórakoztatta, de tűzoltók és rendőrkutyák látványos bemutatóinak is lehetett tapsolni.  

- A gyermeknapi program egyedülálló és példaértékű összefogással jött létre – fogalmazott a rendezvényhez kapcsolódó sajtótájékoztatón a Klinikai Központ orvosszakmai alelnöke. Papp Mária köszönetet mondott a Kerekes Kft-nek azért, mert a cég 5 millió 101 ezer forintos adományt adott át a Gyermekklinika Alapítványa ”Gyermekeinkért” Alapítványnak, amelyet műszervásárlásra fordítanak.

 

Ez az összeg nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek gyógyítása továbbra is magas színvonalon folytatódhasson a Klinikai Központban – jelentette ki az alelnök.   

 

Kerekes Tibor, a Kerekes Kft. beszerzési vezetője elmondta: a pénzt a cég és a Privát Élelmiszer Üzletlánc kereskedelmi partnerei adományozták. Arról is beszámolt, hogy a Gyermekgyógyászati Klinikán kívül az ország további hét megyei kórházának gyermekosztályát összesen 17 millió forinttal segítik.

 

Mogyorósy Gábor, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika docense, a Gyermekklinika Alapítványa ”Gyermekeinkért” Alapítvány kuratóriumi tagja kifejtette: az adomány egy úgynevezett Cadwell Summit négy csatornás EMG-EP készülék beszerzéséhez járul hozzá, melynek ára 11 és fél millió forint. A hiányzó összeget az alapítvány egyéb adományokból egészíti ki.  

 

Ez egy olyan összetett készülék, amely nemcsak a perifériás idegek és izmok vizsgálatára alkalmas, hanem úgynevezett kiváltottválasz-vizsgálatokat is lehet vele végezni. Ezzel a gyerekek látó és halló pályáját tudjuk majd ellenőrizni, ami elsősorban koraszülötteknél fontos – magyarázta Bessenyei Mónika, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika gyermekneurológus szakorvosa.

 

Nagy Beáta a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekrehabilitációs, Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Osztályának szakmai koordinátora elmondta: most először szerveztek olyan gyermeknapi programot, amelyen nemcsak a beteg gyerekek, hanem a szülők és az egészséges testvérek is részt vehetnek. – Együtt olyan élményben lehet részük, amelynek gyógyító hatása van – hangsúlyozta.   

A DE KK Gyermekgyógyászati Klinikán évente mintegy 11 ezer fekvő- és több mint 30 ezer járóbeteget látnak el.  

 

 

Sajtóközpont – OCs

Mentális egészség a COVID árnyékában

Varga Dániel bronzérmet szerzett

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek