Egyetem Tér
2022-05-20

DE-TEVA – erősödő partnerség

Tovább fejleszti széles körű partnerségi kapcsolatát a Debreceni Egyetem és a Teva Gyógyszergyár Zrt. A cég további másfél millió forinttal járul hozzá az intézmény infrastrukturális beruházásaihoz, eszközpark-bővítéseihez, ezzel még szorosabbra fűzve az egyetem és a vállalat közötti évtizedes együttműködést.

A Debreceni Egyetem és a Teva Gyógyszergyár Zrt. kapcsolata nagy múlt tekint vissza: 15 éve hozták létre a Gyógyszeripari Kihelyezett Tanszéket, 2011-ben pedig az Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tanszéket. Az elmúlt években több mint ezer hallgató töltötte a cégnél a kötelező nyári szakmai gyakorlatát, vett részt szakmai oktatáson, írta szakdolgozatát a Teva szakembereinek témavezetésével. Ma már több egykori hallgató dolgozik a cégnél.

A Teva Gyógyszergyár mindig is elkötelezett támogatója volt az oktatásnak, hiszen sikerének kulcsa a szakemberekben rejlik. Szükségünk van azokra a tehetségekre, jövőbeli dolgozókra, akik a Debreceni Egyetemmel folytatott együttműködés kapcsán kerülnek hozzánk, és akiket segíteni tudunk abban, hogy a lehető legjobb képzést kapják – hangsúlyozta Gary Baker, a Teva Gyógyszergyár Zrt. alapanyaggyártó igazgatója. 

A két kihelyezett tanszék mindkét fél számára gyümölcsöző – tette hozzá a vállalat HR igazgatója.

Váradi Judit kiemelte, a hallgatók gyakorlatra tehetnek szert nagyvállalati környezetben, kiváló szakemberektől leshetik el a szakmai fortélyokat, így felkészültebben, gyakorlati tudással felvértezve léphetnek ki a munkaerőpiacra. A gyógyszergyár eddig összesen több mint 80 millió forintot fordított a kihelyezett tanszékek működésére. Ez a támogatási összeg most tovább nőtt, újabb 1,5 millió forint támogatás valósul meg. Ezt az összeget infrastrukturális beruházásra, eszközparkbővítésre használja fel a Debreceni Egyetem.

A Teva támogatja az egyetem Természettudományi és Technológiai Karán rövidesen elinduló biotechnológia alapszakot és a tervezett új biotechnológus asszisztens felsőoktatási szakképzés beindítását is. 

A képzési program kidolgozásában is részt vettek a Teva munkatársai. A kar arra törekszik, hogy a képzéseit folyamatosan megújítsa, ebben pedig igyekszünk támaszkodni ipari partnereinkre. Az a célunk, hogy a hallgatóink használható tudást, versenyképes diplomát szerezzenek. Olyan tudást szeretnénk adni, amire a jövő munkaadóinak leginkább szüksége van. Ezért az elmúlt évtizedekben szoros kapcsolatot építettünk ki a régió nagyvállalataival, ennek a kapcsolati hálónak pedig nagyon fontos eleme a Teva Gyógyszergyár – fejtette ki Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja. 

A tervek szerint a képzésekben résztvevők közül több hallgató a hatóanyaggyártás területén tölti majd a kötelező ipari gyakorlatát, és a Teva jövőbeni munkatársként is számít a végzett diákokra. 

Pócsi István egyetemi tanár, a DE TTK Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék vezetője azt emelte ki, hogy az új szakok indítása mellett a Teva a hallgatói laborok infrastrukturális fejlesztésében, a közös kutatásokban, a PhD-témákban, szakmai kerekasztal-beszélgetések szervezésében is kiemelkedő jelentőségű támogatást nyújt a karnak.

 

 

Sajtóközpont - CzA

Új kihelyezett tanszék az Informatikai Karon

Ifi: szoros meccsen győztük le a Pick Szegedet

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek