Egyetem Tér
2022-04-14

Országos siker az idősoktatásban

Kiváló eredményt ért el a felnőttkori tanulásban szerzett jó gyakorlatokat bemutató EPALE 2022-es Mester és Tanítványai tartalomfejlesztési pályázatán Bene Ágnes, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának adjunktusa. Az egyetemi szakember az időskorúak oktatásában vállalt munkájáért kapta az elismerést.

Az EPALE egy olyan nemzetközi közösség, mely segíti és szakmailag támogatja a felnőttoktatásban résztvevő oktatókat, kutatókat, szakembereket, szakpolitikai döntéshozókat abban, hogy gyakorlati és elméleti szinten hozzájáruljanak a társadalom fejlődéséhez.

Az Egészségügyi Kar szervezésében 2015-ben létrejött Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája (KMSZA) – mely ebben a tanévben Nyíregyházán és Szolnokon működik – főként a 60 év fölötti, a felsőoktatás iránt érdeklődőknek kínál lehetőséget a tanulásra, a szellemi aktivitásra. A tanév végén a résztvevők egyetemi oklevelet is szerezhetnek. 

Bene Ágnes, a DE Egészségügyi Karának adjunktusa négy éve dolgozik az Idősakadémián. Az egyetemi szakember pályamunkája harmadik lett az EPALE 2022-es Mester és Tanítványa tartalomfejlesztési pályázatán, amelyen az idős emberekre irányuló szakmai figyelmet, a generációk közötti kölcsönös tudásszerzés jó gyakorlatát díjazták.

- Az oktatókra inspirálóan hat az idős hallgatók lelkesedése, aktivitása. Az idősoktatás kulcsa oktatói oldalról az érdeklődés és a figyelem, amit a hallgatóság sokszorosan meghálál. Ezért szeretek időseket oktatni, és persze azért, mert én is tanulhatok tőlük. A pályamunkám során bepillantást nyerhettem a Szenior Örömtánc tanfolyam oktatóinak munkájába, ahol a tanítványaim egyben az oktatóim is lettek – fogalmazott Bene Ágnes.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának szakembere, valamint Juhász Lászlóné Mária, „szenior egyetemista” és Szenior Örömtánc-oktató az EPALE – AL AGENDA szakmai konferencián megtartott díjátadón vehette át az elismerést a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalban.

Az EPALE-t az Erasmus+ program finanszírozza. Az EPALE része az Európai Unió stratégiájának, mely révén több és jobb tanulási lehetőséget biztosít a felnőttek részére.

A kultúra és a környezetvédelem újra találkozik!

NŐ a siker! – A Nő és a változás örök

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek