Egyetem Tér
2022-03-24

Együttműködési megállapodás a fiatal kutatók támogatási rendszerének megerősítésére

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) valamint a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) írt alá együttműködési megállapodást 2022. március 24-én. Az egyezség célja, hogy megerősítsék a fiatal kutatók támogatási rendszerét.

Hankó Balázs, az ITM felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a több mint tízezer Magyarországon tanuló doktorandusz hallgató, a magyar felsőoktatás közvetlen jövőjét és a magyar kutatás-fejlesztés innovációi jövőjét jelentik. 


A megállapodás keretein belül a doktori képzések gyakorlati tartalmát szeretnék erősíteni, továbbá növelni a sikeres fokozatszerzések számát, valamint a doktori képzésben résztvevők számára bővített állami ösztöndjías helyeket biztosítanak majd. Támogatni szeretnék még a családos gyermeket nevelő fiatal kutatókat és doktoranduszokat, és a célok között szerepel a doktori képzések népszerűsítése a nemzetközi erőtérben is. Mindezek mellett fejleszteni fogják a szakkollégiumi rendszert, és fokozzák a fiatal kutatók által végzett oktatói, kutatói munkák megfelelő anyagi elismerését. 


Molnár Dániel, a DOSZ elnöke kiemelte, hogy céljuk a fiatal kutatók különleges igényeinek felismerése, és a megvalósításuk elősegítése. 
Hozzátette, hogy egy kiváló szakmai kapcsolat alakult ki a felsőoktatásért felelős szakterület és a Doktoranduszok Országos Szövetsége között. Ennek eredményei, hogy strukturálisan alakulhatott át a doktori képzés, bővült az állami ösztöndíjra felvehető keretszám, és számos olyan jogszabálymódosítási javaslatot nyújtottak be, melyek érdemben javították a doktori képzést.


A szövetség azt szeretné képviselni és ebben segíteni az egyetemeket, hogy a 21. század egyetemei versenyképes tudást adjanak, mely hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok boldoguljanak a munkaerőpiacon és a megszerzett tudást kamatoztatni tudják a munkájuk során. Remélhetőleg ez a tudás segítséget nyújt majd a vállalkozások az egyetemek innovációs és kutatásfejlesztéseiből profitálhassanak. 
A magyar felsőoktatás jövőjének egyik zálogaként említette, hogy megfelelő oktató és kutatói utánpótlás álljon rendelkezésre, melynek lehetséges bázisa a felsőoktatás hallgatói és fiatal kutatói. A most megkötött szerződésben megfogalmazott területeket és programokat reményei szerint sikerül megvalósítani és olyan valódi tartalommal feltölteni, mely fejleszti majd a doktori képzést és hozzájárul ahhoz, hogy minél több fokozatot szerzett személy legyen Magyarországon. 

Adomány

A Föld órája Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek