Egyetem Tér
2021-12-14

Kitüntették Karikó Katalint a Debreceni Egyetemen

Karikó Katalin kapta idén a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetést. A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a díjat kedden, a Debreceni Egyetemen rendezett ünnepségen vette át, ahol előadást is tartott.

Karikó Katalin egész életét az mRNS kutatására és a hozzá kapcsolódó technológiák fejlesztésének szentelte. Eredményei az orvostudományi technológiák teljesen új korszakát jelentik, amelynek hatására új eljárások, valamint gyógyszerként regisztrált készítmények kerülhetnek az emberiség birtokába- hangsúlyozta köszöntőjében Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

A 18 éve alapított Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel a molekuláris medicina területén, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját ismerik el.

A Debreceni Egyetem számára fontos, hogy a tudomány legfrissebb felfedezéseit elismerje, és az itt dolgozók számára példát mutasson. - hangsúlyozta Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A díj odaítéléséről minden évben a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanárai döntenek.

A debreceni orvosképzés több mint 100 éves történetében mindig egyértelmű volt, hogy magas színvonalú oktatás nem lehetséges a tudomány művelése nélkül. A díjat azzal a nem titkolt céllal hoztuk létre, hogy a kitüntetett tudósok és a Debreceni Egyetem szakemberei kapcsolatot teremtsenek, közös kutatásokat folytassanak – ismertette Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja.

Az idei díjazott, Karikó Katalin szabadalma alapján készült el a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-BioNTech Covid-19 vakcina.

Általánosan elfogadott, hogy a világ első géntechnológiával módosított vakcinájának technológiája kihat majd más betegségek terjedésének megakadályozására, a ráktól és az agyvérzéstől kezdve a maláriáig és a sclerosis multiplexig. Karikó Katalin életútja, hozzáállása példaértékű nekünk és az utánunk következő generációnak is – emelte ki Papp Zoltán dékánhelyettes.

Az eddigi díjazottak között az élettudományi terület olyan meghatározó alakjai szerepelnek, mint például a humán örökítőanyag kutatás területéről Craig Venter, a dendritikus sejtek felfedezéséért Nobel-díjat is kapott Ralph Steinman és az elhízásért felelős genetikai mechanizmusok feltárásáért díjazott Sir Stephen O’Rahilly.

A korábbi díjazottak közül több tudóst is személyesen ismerek, és tisztelem őket. Van, akivel jelenleg is együtt dolgozom. Egy ilyen kutatócsoporthoz tartozni nagy elismerés. Nagyon örülök, hogy idén engem jelöltek és választottak meg erre a díjra - mondta Karikó Katalin.

A Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában tartott ünnepségen vette át a kitüntetést. A díjátadót követően Karikó Katalin „mRNA development for therapy – not at light speed” címmel tartott angol nyelvű előadást.

Az ünnepség után Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a hirek.unideb.hu kérdésére elmondta, megtisztelő, hogy Karikó Katalin elfogadta az intézmény kitüntetését. Ezzel a Debreceni Egyetem hírnevét erősíti a tudomány és a társadalom területén is.

Szerdától oltják az 5-11 éveseket a Klinikán

Palkovics: a versenyképesség javítását szolgálja a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás átalakítása

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek