Egyetem Tér
2021-12-14

Decemberi szenátusi döntések

A Debreceni Egyetem Szenátusa 2021. december 9-ei ülésén döntött a rektorjelölt személyéről. A testület Szilvássy Zoltán megbízását javasolta a fenntartó alapítvány kuratóriuma felé. Emellett új szakok indításáról, céges együttműködésről és több szabályzat módosításáról döntött a testület.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány felhívása szerint 2021. november 19-ig lehetett pályázni a Debreceni Egyetem rektori megbízásának ellátására. A felhívásra egy pályázat érkezett, az intézmény jelenlegi rektora, Szilvássy Zoltán pályázott a tisztségre. A december 9-ei ülésen előterjesztőként Bartha Elek oktatási rektorhelyettes kérte fel a pályázat rangsorolására a Szenátus tagjait, akik titkos szavazáson tettek javaslatot a fenntartó felé a jelölt személyére. A szavazatok összesítése szerint - hatvannyolc igen, egy nem, egy tartózkodás és egy érvénytelen szavazat mellett - Szilvássy Zoltán rektori kinevezését javasolták a fenntartó felé a 2022 májusától kezdődő négy évre. 

A szenátusi ülés a rektori pályázat rangsorolása után a vezetői beszámolókkal folytatódott. Szilvássy Zoltán rektor elmondta, továbbra is intenzív munka folyik az alapítványi egyetem működésével kapcsolatban. Hozzátette: az alapítványi egyetem létrejöttekor a Szenátushoz tartozó jogokat a fenntartó kuratóriumához rendelték, ezek pontosítása a következő időszak feladata. A rektor egyben megköszönte a Szenátus tagjainak támogatását is munkája folytatásához.

Bács Zoltán kancellár kiemelte, hogy elkészült az egyetemi bérrendezés második körének egyéb – a nem oktató, kutató, tanár beosztásban – dolgozókra vonatkozó tervezete, amelynek révén részben egy végzettségi szinthez igazodó alapbér korrekció történik, másrészt a munkáltatók teljesítménybérben ismerhetik majd el a dolgozók munkáját ebben a munkavállalói körben is. A kancellár hangsúlyozta, hogy a szervezeti egységeknek ki kell alakítaniuk a teljesítményértékelés kereteit, és figyelni kell az indikátorok teljesítését: monitorozni kell a képzési területeket, a felvételi és a hallgatói létszámot, de emellett a lemorzsolódások, a tudományos publikációk mennyisége is mérvadó lesz.

Egy többségében egyetemi tulajdonú cég alapításáról is döntött a Szenátus. Az intézmény és az ITK közösen hozza létre az ITK-UD R&D Kutatási és Fejlesztési Kft-t, melyben az egyetem 51 százalékos, a partnervállalat pedig 49 százalékos tulajdoni részt kap. A kancellár elmondta, több mint harminc cégben van részesedése az egyetemnek, jelentős részükben többségi tulajdonosként van jelen az intézmény. A mostani egy olyan közös tulajdonú vállalat lesz, mely hidrogén- és elektromos meghajtású közösségi közlekedési eszközök, valamint szállító és ebben a kategóriában önvezető járművek fejlesztésével is foglalkozik majd. 

- Az ITK korábbi fejlesztései alapján kecsegtető eredmények várhatók. A kettős ügyvezetésű társaság húsz millió forintos alaptőkével jön létre, ebből 10 millió kétszázezer forintot vállal a Debreceni Egyetem. Az ITK az alapítói tőkén felül több mint 500 millió forint értékkel (szellemi termékek, szoftverek, fejlesztési eredmények, tárgyi eszközök), az egyetem pedig húsz millió forintos laborkapacitással járul hozzá a Kft. működéséhez. Ez egy olyan program, amely hasonló együttműködéseket alapozhat meg más vállalatokkal. Sikeres fejlesztések esetén az ITK megvásárolja majd a prototípusokat, a bevételből pedig hasznosítási jutalékot (royalty) fizet az egyetemi többségi tulajdonban lévő cégnek – emelte ki a kancellár. 

A testület határozott egyebek mellett a gyógypedagógia szak logopédia szakirány, az ellátási menedzsment, a vállalatgazdaságtan, a pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak elindításáról, valamint oklevelestechnikus-képzésre vonatkozó képzési programról. Emellett döntöttek a Krones Hungary Kft-vel való együttműködési megállapodás jóváhagyásáról, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat törzsrészének és egyes mellékleteinek módosításáról. 

Fenntartói döntés a rektor személyéről

A Debreceni Egyetem Szenátusának 2021. december 9-ei javaslata alapján az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kuratóriuma 2021. december 10-én döntött a rektori megbízás odaítéléséről. A kuratórium tagjai támogatták Szilvássy Zoltán vezetői kinevezését jövő májustól, így a Debreceni Egyetem jelenlegi rektora – a harmadik rektori ciklusát megkezdve – újabb négy évig vezetheti majd az intézményt. A Kossa György elnök vezetésével ülésező kuratórium az érintett kuratóriumi tag szavazata nélkül hozta meg a döntést, amelyet a törvény szerint terjeszt fel a köztársasági elnökhöz.

Apáca-fütyülőludak érkeztek a Debreceni Állatkertbe

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasok

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek