Egyetem Tér
2021-11-03

A jövő mérnökei versenyeznek

Tizenegy intézmény mintegy ötven hallgatója méri össze tudását az XXVI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen. A három napos megmérettetésnek idén a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara ad otthont.

A verseny keddi megnyitóján házigazdaként Kun Ferenc, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának dékánja köszöntötte a résztvevőket. A kari vezető elmondta, hogy a TTK kiemelt figyelmet fordít a minőségi mérnökképzésre, amelyhez a több mint száz vállalati partner biztosítja az ipari beágyazottságot. 

A Természettudományi és Technológiai Kar mintegy 3000 hallgatójának harmada mérnöki képzésben vesz részt, évente 70-80 új hallgatót veszünk fel a villamosmérnöki alapképzésre, amelynek a legnépszerűbb szakiránya az irányítástechnika. Emellett a biomérnök- és a vegyészmérnök-hallgatók is tanulnak PLC-programozást, mivel a térségben működő egészség- és gyógyszeripari, valamint vegyipari cégek számára is fontos ez a szaktudás – hangsúlyozta Kun Ferenc dékán.

 

A versenyt szervező Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület nevében Nagy István elnök mondott köszöntőt, aki felidézte, hogy a verseny gyökerei 1994-ig nyúlnak vissza, amikor a Paksi Atomerőmű támogatásával létrejött az egyesület, majd 1995-ben megtartották az első PLC-programozási versenyt, amely később, a szakterület meghatározó mérnökének halálakor vette fel Ajtonyi István nevét.

A megnyitó alkalmával az elnök törzsgárda oklevelet adott át a verseny szervezésében 10 és 20 éve résztvevő oktatóknak. 20 éves törzsgárda oklevelet vehetett át Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának oktatója. 10 éves törzsgárda oklevelet kapott Malkó Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának oktatója, valamint a házigazda Debreceni Egyetem részéről Misák Sándor, a Természettudományi és Technológiai Kar Villamosmérnöki Tanszékének oktatója.

A verseny – amelyen 11 intézmény 47 hallgatója 16 csapatban méri össze tudását – a megnyitó után az elméleti feladatok megoldásával folyatódott, majd kisorsolták a gyakorlati feladatok tesztelési és feladatbemutatási sorrendjét, és az I/O teszteléssel zárult a nap. A gyakorlati programozási feladatokat szerdán és csütörtökön oldják meg a versenyzők, a hivatalos eredményhirdetés pedig csütörtök este lesz.

 

 

 

Sajtóiroda - TPL

Sportmérnök képzés indul a Debreceni Egyetemen

A fogyasztóvédelem helyretette a hiányos vagy félrevezető tájékoztatásokat a maszkokon

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek