Egyetem Tér
2021-10-19

Megemlékeztek a debreceni gyógyszerészképzés atyjáról

Megkoszorúzták a debreceni gyógyszerészképzés elindításában jelentős szerepet vállaló Mezey Géza domborművét. Az iskolateremtő professzor halálának 20. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, a Gyógyszerésztudományi Kar épületének bejáratánál tartottak megemlékezést.

A Debreceni Egyetem gyógyszerészképzésének kialakítását Mezey Géza professzor kezdte meg 1995-ben, melynek eredményeként 1996-ban elindult az első gyógyszerész évfolyam oktatása. A Gyógyszerésztudományi Intézet 2001-ben jött létre, melyet Mezey Géza 62 éves korában bekövetkezett haláláig vezetett. A Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) 2003-ban kezdte meg működését a Debreceni Egyetemen, mint annak 11-ik kara.

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor szinte napra pontosan 20 évvel ezelőtt, 2001. október 17-én felhívtak reggel telefonon, és azt mondták, hogy elmarad a megbeszélés, mert Mezey professzor úr elment. De nem Budapestre, mint ahogy én gondoltam, hanem örökre – emlékezett Vecsernyés Miklós, a GYTK dékánja a professzort ábrázoló domborműnél összegyűltek, többek között az egykori kollégák, volt hallgatók, barátok, a GYTK Kari Tanácsának tagjai és a Mezey család tagjai körében.

Elmondta: rendkívül nehéz volt akkor feldolgozni azt, ami történt, hogy hirtelen itt hagyta az az ember, akit atyai barátjaként tisztelt, szeretett. Ennek ellenére húsz év távlatából is képes felidézni bölcsességét, nyugalmát, derűt sugárzó személyiségét.

A folytatásban Mezey Géza iskolateremtő tevékenységét méltatta. A dékán emlékeztetett rá, hogy a professzor volt a motorja a debreceni gyógyszerészképzés megszervezésének és elindításának, ezzel komoly örökséget hagyott az őt követő generációkra. A kari vezető ígéretet tett rá, hogy szakmai utódai Mezey Géza szellemi örökségét viszik tovább és folytatják a megkezdett munkát.

Arra törekszünk, hogy a Debreceni Egyetem a gyógyszerész szakma észak-kelet magyarországi bástyája legyen, érdemes bennünk hinni. Remélem, hogy ott fent követed a sorsunkat, és meg vagy elégedve azzal, amit a debreceni gyógyszerészképzés hírnevének növelése érdekében tettünk, teszünk. Ebben a munkában a te emberséged vezérel minket – jelentette ki a megemlékezés végén a DE Gyógyszerésztudományi Karának dékánja.

 

Sajtóiroda - OCs

A 80 éves Csikos Sándort köszöntik a Csokonai Színházban

Vígopera debütált a Liszt teremben

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek