Egyetem Tér
2021-10-13

Kinevezték az egyetem új professzorait

A Debreceni Egyetem 12 új professzora is átvehette egyetemi tanári kinevezését az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárától a kedden, Budapesten rendezett ünnepségen.

Bódis József a Pesti Vigadóban tartott eseményen mondott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy ma a felsőoktatás mást jelent, mint 30 éve: a tradíciókra épít, de új feladatokat is meg kell valósítania, nyitottnak kell lennie a környezetére, a külvilágra és a nemzetközi közegre is.

A jelenlévő oktatókat méltatva arról beszélt, hogy eddigi munkájuk eredményeként olyan dokumentumot vehetnek át, amely a felsőoktatási rendszer legfelsőbb régiójába visz.

Az ünnepségen mintegy száznegyvenen, köztük a Debreceni Egyetem (DE) 12 új professzora - az intézmény hét karának és két intézetének oktatója - vehetett át egyetemi tanári kinevezést.

 

A DE új professzorai:

Általános Orvostudományi Kar

Dinya Tamás Ákosné Papp Mária, Belgyógyászati Intézet Gastroenterológiai nem önálló Tanszék

               

Bölcsészettudományi Kar

Pete László, Olasz Tanszék

               

Gazdaságtudományi Kar

Oláh Judit, Alkalmazott Informatikai és Logisztika Intézet Logisztika Menedzsment nem önálló Tanszék

Pakurár Miklós, Alkalmazott Informatikai és Logisztika Intézet Logisztika Menedzsment nem önálló Tanszék

Müller Anetta Éva, Sportgazdasági és -menedzsment Intézet

 

Informatikai Kar

Baran Sándor, Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszék           

 

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

Veres Szilvia, Növénytudományi Intézet

 

Népegészségügyi Kar

Gesztelyiné Zsuga Judit, Egészségügyi Menedzsment és Minőségirányítási Tanszék

 

Természettudományi és Technológiai Kar

Cserháti Csaba, Fizikai Intézet Szilárdtest Fizikai Tanszék

Emri Tamás, Biotechnológiai Intézet Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék       

 

DE Metagenomikai Intézet - Karaffa Levente

 

DE Sporttudományi Koordinációs Intézet - Balogh László

 

Ugyanezen alkalommal vehették át professzori kinevezésüket a Debrecen azon oktatói is, akik a korábbi években nem lehettek jelen az ünnepélyes oklevélátadó eseményeken.

 

Árva Zsuzsanna - Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Közigazgatási Jogi Tanszék

 

Kalmár Ferenc - Debreceni Egyetem, Műszaki Kar, Gépész- és járműmérnöki Intézet, Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék

 

Karaffa Erzsébet Mónika - Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Élelmiszertudományi Intézet

 

Kusza Szilvia - Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ

 

Vecsernyés Miklós Imre - Debreceni Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar

 

Sajtóiroda – BZs

 

Az A-ha együttesről készült film csütörtöktől a hazai mozikban

Magyarország 50 beteget vesz át Romániától intenzív ellátásra

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek