Egyetem Tér
2021-09-14

Lendületben az Egyetemi PolgáRock

Óriási sikert aratott az egyetemi dolgozókból álló színtársulat legutóbbi előadása: ahogyan tavaly, úgy idén is az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot mutatták be az oDEonban. Az est legnagyobb meglepetése Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárjának színpadra lépése volt.

A társulatot ezúttal is olyan lelkes amatőr színészek alkották, akik napi kapcsolatban vannak a Debreceni Egyetemmel, szeretik a színházat, a színjátszást, otthonosan érzik magukat a színpadon. Az Egyetemi PolgáRock társulat tavaly októberben adta elő első alkalommal az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot, a produkció 2020 őszén akkora sikert aratott, hogy következhetett a folytatás.

A oDEon egyetemi színház új évadának nyitóelőadása volt a darab, amit vasárnap este mutattak be a Böszörményi úti campuson, az oDEon egyetemi színházban.

Az előadásnak két fontos célja volt: a bevételből a színpadi függöny cseréjét tervezték, másrészt felhívták a figyelmet azokra a fiatal, pályakezdő tehetségekre, akik nemrég az oDEon FIESZTA színpadán is megmutathatták magukat. Végh Veronika, az oDEon vezetője a hirek.unideb.hu-nak elmondta, ezúttal is teltház előtt játszhattak az egyetemi dolgozók, akik olyan teljesítményt nyújtottak, amire maradéktalanul büszkék lehetnek. Mint mondta, országosan egyedülálló ez a kezdeményezés.

 

Összejött, amit el akartunk érni, kicserélhetjük a régi színházi függönyünket. Ez az este a színháznyitás szimbóluma is volt, ünnepelt a közönség, és kicsit elszakadhattunk a hétköznapok problémáitól, a járványhelyzettől. Vastaps, hangos ováció fogadta a darabot, az előadást követő beszédek alatt is állva maradtak a nézők, ami nagyon különleges pillanat volt. Ez több mint egy színház, közösséget építünk, mindannyian baráti kapcsolatban vagyunk, amit a legjobban bizonyít, hogy a végén mindenki egyszerre énekelte az Azért vannak a jóbarátok című slágert – mesélte az oDEon vezetője.

Végh Veronika hozzátette: a tavalyihoz képest a mostani előadás azért volt más, mert a színészek tudták, hogy mire számíthatnak, nem volt újdonság nekik a felkészülés, a darab és a színpad sem.

 

Ez az előadás profibb volt. Mindenki azt hitte, hogy a tavalyi sikert nem lehet felülmúlni, de a mostani premier túllépett az előzőn, a színészek lazábbak, játékosabbak voltak. Egy év telt el az előző előadás óta, így nem kellett mindent újrakezdeni, hamar elkapta mindenki a fonalat. A társulat csak késő este, munka és családi kötelezettségek után, vagy helyett tudott próbálni, hetente kétszer-háromszor. Nehéz volt, de a színészek tökéletesen megoldották a feladataikat, maximálisan helyt álltak. Most sokkal jobban lehetett érezni, hogy egy csapatot alkotunk. A zene és a színház a lélekre hat, ezért olyan fontos a társulat szerepvállalása, ezért olyan fontos az egyetemnek ez a kezdeményezés – emelte ki az oDEon vezetője.

Több újoncot is avatott idén a társulat, Nagy Ákos, a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ ügyvivő szakértőjének, valamint Török Gergő, a DEAC marketingvezetőjének játékát először láthatta a közönség. A legnagyobb meglepetés viszont az volt, amikor Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja lépett színpadra. Produkciójával, énekhangjával, lelkesedésével mindenkit lenyűgözött. A kancellár szerint megható és maradandó pillanatokban volt része.

Sokra tartom a ZeneTheatrum és az oDEon működését, valamint a kultúra útján történő egyetemi közösségépítését. Képzett színházi emberekként gyerekeket nevelnek a nyitottságra, kommunikácóra, fegyelmezettségre, egymás tiszteletére, de emellett a felnőtteket is lelkesítik és összetartják őket. Ide bárki számára nyitott az út, ahogy a DEAC esetében az egyetemi sportban is. Idén olyan jelenetekkel bővült az előadás, amelyek közel állnak az érzéseimhez, mi alakíthattuk a történetet, még a jelmezeket is. Négy alkalommal próbáltam a társulattal, nagyon hálás vagyok a többieknek, hogy befogadtak, bíztattak, segítettek. Soha nem játszottam még színpadon, egy DEAC évzárón tartott „zenés beszédet” kivéve nem énekeltem közönség előtt, így természetesen izgultam. Fantasztikus este volt, olyan ami feltölt és útravalót ad a mindennapokhoz. Ez egy amatőr színház tele szívvel, szeretettel és lelkesedéssel, szórakoztatni vágyással. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak az egyetemen és a városban olyanok, akik szívesen tartoznának ehhez a közösséghez, játszanának színpadon, vagy csak figyelnék az előadást. A legszebb percek azok voltak számomra, amikor a végén több mint 300 ember a színpadon és a nézőtéren állva, összekapaszkodva, énekelve köszöntötte egymást. Mindemellett a kitűzött jótékonysági cél is sikerült, ami nem az összegyűlt pénz, hanem a kezdeményezés tartalma miatt felemelő mindenki számára – fogalmazott a kancellár.

 

A vasárnapi előadáson Tomaót Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja, Dorinát Hamvasné Homonnai Emese, a DE Közbeszerzési Igazgatóságának vezetője, Agneset Bácsné Bába Éva, a DE GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet igazgatója alakította. Giovanni szerepében Dékán Tamást, a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter Kft. ügyvezetőjét láthatták a nézők, Vittoriát Lócziné Kovács Mariann, a DEAC ügyvezetője, Drusillát Becsky-Nagy Patrícia, a DE GTK Pénzügy Tanszék vezetője, Lukreziót Balázs Gyula, a DE Tudományos, Technológiai és Innovációs Park Nonprofit Kft. ügyvezetője, Luigit Lóczi László, Luciát pedig Barcsay Edit játszotta.

 

Az Egyetemi PolgáRock társulata már a következő fellépésére készül: a szintén különlegesnek ígérkező Grincs című karácsonyi előadásban lehet majd őket legközelebb látni. A szerepeket már kiosztották, készülnek a jelmezek, hamarosan pedig elkezdődnek a próbák is.

 

Sajtóiroda - BZ

Előzés közben ütközött egy fának

Továbbra is alacsony a debreceni szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek