Egyetem Tér
2021-08-24

Egyetemi polgárokat tüntettek ki

A Debreceni Egyetem több kutatója, oktatója, szakembere vehetett át állami kitüntetést augusztus 20-án a nemzeti ünnep és államalapító Szent István király napja alkalmából. A város napján odaítélt kitüntető címeket is most adta át Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata.

Magyarország köztársasági elnöke az ünnepen a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális és tudományos kitüntetéseket, azaz a Kossuth- és Széchenyi-díjat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket adományozta a díjazottaknak, köztük a Debreceni Egyetem több kutatójának és  oktatójának.

Széchenyi-díjat vehetett át augusztus 20-án Szöllősi János vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézete Biofizikai Tanszékének egyetemi tanára. A kitüntetést a sejtmembránon keresztül lejátszódó jelátviteli folyamatok modern biofizikai módszerekkel történő vizsgálata terén elért kutatási eredményei, valamint a biofizikai, illetve sejtbiológiai oktatásban végzett magas szintű munkája, továbbá kiemelkedő tudományszervezői tevékenysége elismeréseként kapta az egyetemi oktató.

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott Nagy János Széchenyi-díjas agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézetének egyetemi tanára. Az egyetem korábbi rektora az agrárfelsőoktatás területén folytatott több mint négy évtizedes, kimagasló színvonalú kutatói és oktatói munkája, valamint a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elismertségét erősítő, sikeres intézményvezetői tevékenységéért vehette át az elismerést.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, a Pesti Vigadóban.

A minisztertől Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át a Debreceni Egyetem több oktatója és kutatója, köztük Kiss Csongor Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Intézete Gyermekhematológiai-Onkológiai Nem Önálló Tanszékének egyetemi tanára, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának szakorvosa a gyermekhematológia területén végzett több évtizedes, kiemelkedő gyógyító- és szakmai tevékenysége, valamint példaértékű kutatói-oktatói, illetve vezetői és közéleti munkája elismeréseként.

A kitüntetést megkapta Paraghné Remenyik Éva bőrgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati Tanszékének egyetemi tanára, a Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, aki a több évtizedes, nemzetközileg is elismert kutatói-oktatói pályafutásának köszönhetően, lelkiismeretesen végzett gyógyítómunkájáért, valamint példaértékű vezetői és közéleti tevékenységéért érdemelte ki az elismerést.

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetéssel jutalmazták Gyémánt Gyöngyi vegyészt, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi docensét a szervetlen és az analitikai kémia területén folytatott közel három évtizedes, kiemelkedő kutatói-oktatói munkája elismeréseként.

Kathó Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai Tanszékének nyugalmazott tudományos főmunkatársa példamutató és eredményes kutatói-oktatói munkája, valamint tudományszervező és tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként kapta meg a kitüntetést.

Kozák Miklós László geológus mérnök, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Ásvány- és Földtani Tanszékének korábbi egyetemi docense a geológia területén folytatott közel négy évtizedes, kimagasló kutatói-oktatói tevékenysége, valamint a szakmai utánpótlás nevelésében vállalt kiemelkedő szerepéért vehette át az elismerést a minisztertől.

A kitüntető címben részesült Kozma László matematikus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézete Geometriai Tanszékének egyetemi docense kiemelkedő kutatói-oktatói munkájának, nemzetközi tudományos projektek megvalósításában vállalt szerepének, valamint a magyar és az angol nyelvű oktatás-, illetve tudományszervezés területén elért jelentős eredményeinek köszönhetően.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott Kuki Ákos villamosmérnök, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Alkalmazott Kémiai Tanszékének egyetemi docense a műszaki felsőoktatás területén végzett több évtizedes, kimagasló kutatói-oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként.

Ónodi-Szűcs Zoltán Gusztáv orvos, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának megbízott stratégiai és gazdasági alelnöke, korábbi egészségügyért felelős államtitkár a magyar egészségügyi felsőoktatás fejlesztését szolgáló vezetői munkájáért, valamint az egészségügy digitális innovációinak bevezetését támogató tevékenységéért kapta meg a kitüntetést.

Az elismerésben részesült Pintér Ákos matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese is, a Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézete Algebra és Számelmélet Tanszékének egyetemi tanára több évtizedes, kimagasló kutatói-oktatói munkája, valamint a Debreceni Egyetem felsőoktatási stratégiájának kialakítása és fejlesztése érdekében végzett eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta Sárosi György brácsaművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara Vonós Tanszékének egyetemi docense is. A kitüntetéssel több évtizedes, példaértékű előadóművészi tevékenységét, valamint a Debreceni Egyetemen végzett magas színvonalú zenepedagógusi munkáját ismerték el.

A várostól kapott díjat a rektorhelyettes

A járványhelyzet miatt április 11-én elmaradt a város napja alkalmából rendezett ünnepség, így a kitüntetések átadása is. Ezeket az elismeréseket az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen megtartott ünnepi közgyűlésen vehették át a kitüntetettek az önkormányzattól.

A város érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Pro Urbe kitüntető díjat adományozott Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Bartha Eleknek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettesének, aki hosszú éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára.

ÚNKP - ösztöndíj a kiválóknak

Hétfőn darura is szüksége volt a Katasztrófavédelemnek

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek