Egyetem Tér
2021-08-18

Egyetemi virágkocsi a karneválon

A hagyományos felvonulás helyett ebben az évben is Nagyerdei körúton a Virágkocsi-korzón és a Kossuth téren csodálhatja meg a közönség a virágkarneváli kompozíciókat, köztük a Debreceni Egyetem „A tudás fája” fantázianevű alkotását augusztus 20-án.

A Debreceni Egyetem első alkalommal 2008-ban csatlakozott a Virágkarneválhoz, az akkori kocsi egy egyetemi életképet ábrázolt. Az intézmény kompozíciói évről-évre változnak, azonban az eredeti koncepció változatlan maradt: bemutatni az egyetem sokszínűségét és az oktatás-kutatás-tudomány terén vállalt misszióját.

Az emberiség fejlődéstörténetében újra és újra megjelenik a vágy a tudásra. Minden ember évszázadok óta arra törekszik, hogy minél jobban megismerje és megértse környezetét, minél hasznosabb tapasztalatokra tegyen szert. A fa egyetlen kis magból növekszik életerős, viharokat kiálló, szárazságot tűrő fává, mely termésével ajándékozza meg a földet. A Debreceni Egyetem önmaga is egy több mint 100 éves, bölcs fa, mely a kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységével apró magokból teremt újabb és újabb zöldellő fákat, az általa birtokolt tudás átadásával pedig a hazai képzési portfólió szinte teljes kínálatában és vertikumában hallgatók ezreit segíti hozzá ahhoz, hogy sikeresek, eredményesek és boldogok legyenek.  A tudás fája kompozíció jelképezi a Debreceni Egyetem elkötelezettségét arra, hogy a falai közt tanulók kíváncsiságuk táplálása mellett minden lehetőséget megkapjanak tudásszomjuk enyhítésére, képességeik kiteljesítésére, gyümölcsöző karrier létrehozására olyan diákévek után, melyben Alma Materük nemzetközi családjának tagjaként életre szóló élményekkel gazdagodnak” – olvasható a karneváli ismertetőben.

A Debreceni Egyetem virágkocsijának tervezője, szobrásza Nádasdi Róbert, a virágdizájn és a kivitelezés pedig Gulyás Tamás és csapata munkája.

A karneváli virágkocsikat ebben az évben is kiállítás formájában láthatja a közönség, augusztus 20–án a Nagyerdei körúton, augusztus 21-22. között pedig a Kossuth téren és Piac utcán.  Augusztus 20-án 21 és 24 óra között esti fényben, kivilágítva is megtekinthetőek lesznek a kompozíciók. Emellett a virágkocsik egy része ellátogat Esztergomba, Hajdúszoboszlóra és Nagyváradra is.

Ajándékot vehetett át Debrecen polgármestere

2023-ban érkezik a Halálos iramban tizedik része

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek