Egyetem Tér
2021-07-23

NeurotechEU

A Campus fesztivál Egyetem Téren pénteken és szombaton is találkozhattok a NeurotechEU képviselőivel és programjaival !

Az Európai Bizottság több mint 500 pályázó egyetem alkotta 62 szövetség közül választotta ki azt a 24-et, amelyek a programban ez alkalommal támogatást nyertek. (Tavaly 54 pályázó konzorciumból 17 nyertest hirdettek ki, a magyar nyertesek rövid bemutatkozása itt található meg.)

A pályázat alapvető célja a konzorciumban résztvevők között az együttműködés elmélyítése, az erőforrások egyesítése, valamint a hallgatók, az oktatók és az adminisztratív munkavállalók mobilitásának ösztönzése révén, közös kurzusokon és közös diplomákon alapuló, határokon átívelő, közös egyetemi campus létrehozása, ezzel is erősítve a közös európai identitást, az európai értékeket, miközben az európai felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképessége is erősödik.

A NeurotechEU keretében a 8 élvonalbeli egyetem és a több mint 100 társult intézmény (kutatóintézetek, vállalatok, városok, kormányzati- és nem kormányzati szervezetek) létrehozzák a „The European University of Brain and Technology”-t (NeurotechEU) , amely átfogó képzést nyújthat az alap-, a mester- és doktori képzésben résztvevők mellett az élethosszig tartó tanulás iránt érdeklődőknek is. A program interdiszciplináris jellege lehetőséget ad arra, hogy a következő generáció tudósainak és mérnökeinek közvetlen hozzáférést adjon a legmodernebb technológiákhoz, infrastruktúrához, amivel elősegítik, hogy Európa választ adhasson eddig megoldatlan problémákra.

Az idegtudományok egy komplex, interdiszciplináris terület, ahol az orvosi-, és mérnöki tudományok mellett a bölcsészettudomány, a művészetek, a táplálkozástudomány, de akár a zene is megjelennek, ezért szükséges az egyetem majdnem minden karának részvétele a projektben.

A pályázó konzorcium tagjai:

1.        Radboud University, Hollandia
2.        Miguel Hernández University of Elche, Spanyolország
3.        Karolinska Institutet, Svédország
4.        University of Bonn, Németország
5.        Bogazici University, Törökország
6.        University of Oxford, Egyesült Királyság
7.        Iuliu Hatieganu University of Medicine and Pharmacy in Cluj-Napoca, Románia
8.        Debreceni Egyetem, Magyarország

Indul az olimpia

Papp László

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek