Egyetem Tér
2021-07-19

Kedden startol a sportfesztivál

Három sportágban rendezik meg idén a tizenkettedik Campus Sportfesztivált. A megmérettetésekre több mint ötszáz versenyző regisztrált a Debreceni Egyetem mellett további mintegy harminc felsőoktatási intézményből. A mérkőzéseknek ezúttal is a DE sportlétesítményei adnak majd otthont.

Hamarosan kezdődik a nyári fesztiválszezon népszerű felsőoktatási sporteseménye, a Campus Fesztiválhoz kapcsolódó Sportfesztivál, mely július 20-21. között mozgatja meg az egyetemi és főiskolai hallgatókat. A szervezők a hirek.unideb.hu-nak elmondták, hogy a pandémia miatt ezúttal kevesebben lesznek a 2019-es sorozathoz képest, de mivel tavaly elmaradt a sportfesztivál, így az is nagy siker, hogy most meg lehet rendezni a versenyeket. A cél idén is a sportolás népszerűsítése, valaminta hallgatói közösségek építése, erősítése.

- A Debreceni Egyetem nagyon sok területen foglalkozik a sporttal. Ez a rendezvény kifejezetten a közösségi együttlétre koncetrál, a sport és az egészséges életmód fontosságát emeli ki természetesen a szórakozás, a könnyedebb hangvétel megtartásával. Már hagyománya van a Campus Sportfesztiválnak, ahol a sportolást és a fesztiválozást is össze lehet kötni, ezáltal pedig népszerűsíthetjük a sportot, a rendszeres testmozgást. A Debreceni Egyetem a Miskolci Egyetemmel és a borsodi megyeszékhellyel közösen elnyerte a 2024-es Európai Egyetemi Játékok rendezési jogát, ennek a nagyszabású nemzetközi sporteseménynek egyfajta előszobája a Campus Sportfesztivál, hiszen nagyon hasonló a két program szemlélete és célcsoportja– hangsúlyozta a hirek.unideb.hu-nak Dékán Tamás főszervező.

Összesen három sportágban: a továbbra is a legnépszerűbbnek számító kispályás labdarúgásban, strandröplabdában és 3x3-as kosárlabdában mérettethetik meg magukat a jelentkezők.

A sportfesztiválon azok a hallgatók vehetnek részt, akik a verseny időpontjában legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben tanulnak, valamint akik a diplomájukat 2019-ben, 2020-ban vagy 2021-ben szerezték. Más városokból is érkeznek majd versenyzők, így például Budapest mellett Győrből és a Szombathelyről is.

A mérkőzéseket a Debreceni Egyetem sportlétesítményeiben: a DEAC sporttelep műfüves pályáin, a DE sporttelepén és a DEAC strandröplabda pályáján rendezik. A döntőket július 21-én, szerdán délelőtt tartják, az eredményhirdetések, díjátadások pedig a sportáganként lejátszott finálék után lesznek.

Az egyéni és a csapatversenyek győztesei okleveleket, érmeket kapnak, de emellett a legjobbak sportáganként különdíjban is részesülnek. A díjazások részleteit, valamint a sportfesztivállal kapcsolatos egyéb hasznos tudnivalókat a Campus Sportfesztivál weboldalán lehet megtalálni.

Sajtóiroda - BZ

Lugosi Lugo László.

Ukrajnában kevesebb mint kétszáz új beteget jegyeztek fel

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek