Egyetem Tér
2021-06-23

Fergeteges hangulat a TTK nyári táborain

Még lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának nyári táborába. Nagyon színes a tábor tematikája, hiszen napjainkban a természettudományok is egyre szélesebb körű ismereteket nyújtanak. A kar hallgatói ma már drónokkal dolgoznak, és olyan technikai újdonságokkal találkoznak, amikről korábban nem is álmodtak. Többek között erről is beszélt Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja az FM90 Campus Rádióban.

- A Természettudományi és Technológiai Karon három képzési területen kínálunk szakokat, továbbtanulási lehetőséget. Oktatjuk a klasszikus természettudományokat, amellett a természettudományos kiválóságunkra építettük fel a mérnökképzésünket, a műszaki képzést, és tanárképzésünk is van, a tanári hivatásra is felkészítjük az érdeklődőket. Mind a természettudományok, mind a műszaki tudományok területén igyekszünk az új tudományos vívmányokat és a műszaki újdonságokat beépíteni a képzési programjainkba, így például a földtudomány szakos hallgatók a drónokkal is megismerkednek, a geoinformatika területén kiterjedten használják a földtudósaink ezt az új technológiát, de ugyanígy a biotechnológia-, a fizika, a kémia területén számos új világszínvonalú laboratórium áll a hallgatók rendelkezésére nálunk.

- Mindezeket a középiskolások meg is nézhetik majd a táborban?

- ​Így igaz. A tábort a járványhelyzet miatt augusztus legvégére toltuk el, augusztus 23-tól 28-ig fogadjuk majd a középiskolásokat, és nemcsak hogy megnézhetik ezeket a laborokat, de ki is próbálhatják magukat kutatóként, tehát használhatják ezeket a modern eszközöket.

- Gondolom, hogy a középiskolások számára nagyon vonzó ez a bizonyos technológiai háttér, hiszen nekik a hétköznapi életük szerves részét képezi a különféle technikai eszközök használata. De, hogy mi mindenre használhatják még ezeket az eszközöket, azzal tulajdonképpen itt szembesülnek egy ilyen tábor kapcsán.

- Valóban, a középiskolások világosan látják már azt, hogy a tudományokat nem csak önmagukért lehet szeretni, hanem az alkalmazhatóságukért is. A természettudományokról mi azt mutatjuk meg a diákoknak a táborban, hogy valójában ez a mindennapi boldogulásról szól. Azért kell matematikát, fizikát tanulni, hogy értsük azt, hogy a boltokban, mondjuk egy árleszállításon a százalékos arány mit is jelent, valóban megéri-e megvásárolni az adott terméket, ne lehessen bennünket becsapni. Aki a kémiát, a fizikát tudja, az tud tájékozódni mondjuk a vízkőoldószerek színes világában és így tovább. Ráadásul most a koronavírus-járvány még inkább ráirányította a figyelmet a természettudományok és a technológia fontosságára, szükségességére. Azt is megmutatjuk, hogy például a biotechnológia, a biomérnökök, a biológusok, a vegyészek, hogyan tudnak hozzájárulni a járvány leküzdéséhez. A biotechnológusaink részt vesznek például az oltóanyag fejlesztésében, a nemzeti oltóanyaggyárhoz kapcsolódóan a képzési programjainkat megváltoztattuk, frissítettük és beépítettük azt a tudásanyagot, ami ahhoz szükséges, hogy hosszú távon szakembereket tudjunk képezni.

- Mióta rendeznek hasonló táborokat?

- Az idei lesz a nyolcadik, tehát 2014-ben kezdtük ezt a sorozatot, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az érdeklődés töretlen. Évről-évre száz középiskolást tudunk vendégül látni, és úgy, hogy két-két és félszeres túljelentkezésből szoktuk őket kiválogatni.

- Van-e életkori megkötés, tehát mondjuk, hogy csak a 12.-es diákokat várják?

- Fiatalabbakat is fogadunk. A lényeg, hogy a nyolcadik osztályt fejezze be a diák, tehát a kilencedik osztályt megelőző nyáron lehet először jelentkezni hozzánk és egészen a középiskola végéig fogadjuk a jelentkezőket.

- Van olyan, aki visszajár évről-évre?

- Többen is vannak, persze. Nagyon örülünk annak, hogy örömmel jönnek vissza hozzánk a diákok, vannak állandó csapatok is már, akik keresik és koordinálják a jelentkezésüket, és együtt szeretnének visszatérni hozzánk.

- A rendszeres táborjárók valószínűleg az egyetem hallgatói is lesznek?

- A legelkötelezettebb diákjaink a táborban elkezdett kutatómunkát odahaza a középiskolájukban is folytatják. OTDK konferenciák középiskolás tagozatában részt vesznek, és ezzel a munkával kiválóan szerepelnek, és igen általában ők azok, akikből majd a hallgatóink is lesznek. De természetesen mindenkit szívesen látunk, tehát nyugodtan lehet jelentkezni akkor is, ha valaki nem folytatja a kutatómunkát. Utólag egyébként mindig feldolgozzuk a jelentkezési adatainkat, mi is kíváncsiak vagyunk arra, hogy a táborlakók hány százaléka tanul tovább nálunk a kar valamelyik szakján. Összességében nagyon sikeresnek értékeljük a táboroztatást. Van olyan alapszakunk, ahol a hallgatói létszám harmada a táborozók közül kerül ki.

- Mennyire nyitottak a táborok, gondolok itt arra, hogy valószínűleg nemcsak a debreceni diákokat várják szeretettel?

- A felhívásunk minden középiskolának szól, tehát az ország egész területéről várjuk a jelentkezőket. Természetesen látjuk a statisztikai adataink alapján, hogy legtöbben a Dunától keletre lévő középiskolákból jönnek hozzánk, de nagyon örülünk annak, hogy sok budapesti diák is megkeres bennünket, és a Dunántúlról is vannak évről évre visszatérő hallgatóink.

- Hogyan oszlik meg a nemek aránya a karon? Korábban élt az a sztereotípia, hogy a lányok a bölcsész képzéseket választják, míg a fiúk a természettudományokat. Mennyire van ez így napjainkban?

- Nálunk a TTK-n a fiúk-lányok aránya teljesen kiegyensúlyozott. Vannak olyan szakjaink, főleg a biológia, kémia területe, ahol talán magasabb is a lányok aránya, mint a fiúké. Esetleg a villamosmérnöki képzés és a fizika területén egy picit alacsonyabb a lányok részaránya, de összességében a kar egészét tekintve azt mondhatom, hogy talán több lány hallgatónk van, mint fiú. Ez nagyon jó, tehát ez azt mutatja, hogy a lányok is tisztában vannak azzal, hogy a természettudományok és a műszaki tudományok egyáltalán nem fiúsak, lányként is meg lehet állni a helyüket, és nőként is lehet karriert elérni egyetem után ezeken a területeken. Az ipari partner cégeink is el szokták mondani a hallgatóinknak, hogy érdemes a természettudományos és a műszaki területen továbbtanulni, mert egyáltalán nem mond ellent a karrier a családnak, a családépítésnek.

- Visszatérve a táborra, hogyan zajlik egy-egy tábori hét, mi egy nap tematikája?

- A tábor programját a honlapunkon mindig előre közzétesszük, tehát a szülők tudják követni napról napra, hogy mi történik a gyerekeikkel, és este meg tudják őket kérdezni arról mobiltelefonon, hogy mi történt napközben. A tábornak két fő célja van. Első célunk az, hogy a diákok ki tudják próbálni magukat kutatóként, meg tudják ízlelni a tudományt működés közben. Ezért mindenkinek választania kell egy színes kínálatból kutatási témát, amin dolgozni fog hét közben a témavezetők segítségével. A kutatómunka a délelőttöket szokta kitölteni, tehát reggel, reggeli után kísérők segítségével mindenki eljut a maga a kutató helyére, és ott a témavezetők támogatásával elkezdődik a munka.

- Ezek milyen típusú témák?

- A TTK-nak hat intézete van. Ilyenkor mind a hat intézet megmozdul, és mindenki a legszebb oldalát próbálja megmutatni a tudományának. Tehát nagyon színes témákkal várjuk a középiskolásokat,  olyanokkal, amik egy picit rezonálnak azzal, amit mondjuk maguk körül látnak a természetben, amit a médiában hallanak, látnak, tudományos újdonságok, eredmények, vagy amit maguk körül tapasztalnak, például a járvány. Tehát lesznek témáink a járványterjedéssel kapcsolatban, de olyanok is, amikor bepillantást nyerhetnek a kutató diákok abba, hogy hogyan történik egy gyógyszernek a kifejlesztése, de lehet robotokat is építeni, drónokat használni távérzékelésre, valaminek a felderítésére, méréseket lehet terepen végezni drónokkal. A részecskefizikának a mikéntjébe is beleláthatnak kísérleti eszközöknek az építésével. A matematikusaink nagyon érdekes, nehéz matematikai problémákkal készülnek majd a diákok számára. Tehát nagyon változatos a kínálat, mindenki megtalálhatja azt, ami leginkább érdekli. Ez a kutatómunka tölti ki a délelőttöket, ebéd után pedig minden egyes nap a kar egy-egy intézete látja vendégül az összes táborozót. Ez azt jelenti, hogy például a hétfői nap hagyományosan a Földtudományi Intézeté. Ekkor az intézet bemutatja a képzési programját, azt, hogy milyen szakokon lehet náluk továbbtanulni, és azt is, hogy milyen a kutatási profiljuk, milyen kutatási témákon lehet náluk egyetemistaként, vagy akár majd egyetem után diplomával kutatóként elhelyezkedni. Azt is bemutatjuk minden egyes alkalommal, hogy egy adott végzettséggel milyen munkához lehet jutni egyetem után, tehát a diploma milyen munkakörök betöltésére jogosít fel, és igyekszünk meghívni ipari partnereket is, hogy a diákok első kézből hallhassák, hogy valóban a nálunk szerzett diploma nagyon értékes, érdekes és jól fizető munkát lehet kapni akár világcégeknél.

- Ez mennyire érdekli egyébként már a középiskolásokat? Már tudatosabbak, mint mondjuk mi voltunk annak idején, hogy aztán majd ők hogyan tudnak elhelyezkedni, és nem mellékesen mennyit fognak ezzel keresni.

- Nagyon tudatosak a középiskolások, világosan átlátják azt, hogy a diploma értékét mi adja. Pontosan tudják, hogy a diploma akkor értékes, hogyha a világpiacon, tehát a munkaerőpiacon az versenyképes, és akár egy világcéghez is be lehet jutni a nálunk szerzett diplomával. Mi ezt mutatjuk meg nekik, hogy megbízhatnak abban a végzettségben, amit nálunk kapnak. Végigmegyünk a tábori hét folyamán hétfőtől péntekig minden egyes intézetünkön. Hat intézetünk van, de a biológia területén kettő is, őket együtt, közösen mutatjuk be egy délután, tehát a kar teljes kínálatát áttekinthetik a diákok. Ez különösen érdekes azoknak, akik még nem teljesen döntötték el, hogy milyen irányba szeretnének továbbtanulni, hezitálnak, így áttekinthetik az egész képzési portfóliót, és ennek birtokában szüleik segítségével majd egy megfelelő döntést tudnak hozni az érettségi, vagy továbbtanulás előtt. Este pedig lazításra várjuk a diákokat. Arra készülünk, hogy az estéiket is tartalmasan töltsük ki. Rögtön hétfő este egy ismerkedési esttel kezdünk, összerázzuk a társaságot, és ennek a szervezését átengedtük a hallgatói önkormányzatunknak. Ők azok a fiatalok, akik leginkább beszélik a középiskolások nyelvét, ők azok, akik meg tudják szólítani a táborozókat.

- Mennyire sikeresek egyébként ezek a hétfő esti programok?

- Mindig fergeteges sikerrel zárulnak, tehát a vége az, hogy mi már háttérbe vonulunk és nagy táncparti alakul ki. Ez összerázza a közösséget, és másnap reggel már egy egészen más hangulat van a gyülekezőnél a reggeli után, kialakulnak a baráti társaságok, és már a második naptól kezdődően szinte azt mondhatjuk, hogy olyan, mintha napok óta, hetek óta együtt lenne ez a társaság. Az esti programok aztán mindig színesen változnak. A szerdai napra szoktuk időzíteni például a táncházunkat, amikor egy népzenét játszó együttes egy táncos párral néptáncot tanít a táborozóknak. Azért szerdára, mert addigra már tényleg annyira feloldódnak a diákok, hogy mernek táncolni. Aztán a tábor zárása szombaton van, mindig egy konferenciával szoktunk zárni, ahol arra kérjük a táborozókat, hogy egy rövid prezentációban mutassák be azt, hogy milyen eredményeket értek el a kis kutatási projektjükben és mit tanultak nálunk. El kell mondanom, hogy szinte minden szombaton megdöbbenünk, hogy milyen színvonalas prezentációkat látunk. A diákok érdekes módon beleszövik a mondandójukba azt is, hogy hogyan láttak bennünket, hogyan látták a vendéglátóikat, a témavezetőiket, az őket vendégül látó intézetet és hát mindig mosolyogva és nagy örömmel hallgatjuk ezeket az előadásokat. Mi ennek az előadásnak a sikerét azzal segítjük, hogy a diákok sosem egyedül dolgoznak, hanem csapatban. Tehát két-három középiskolás szokott lenni egy kutató kis csoportban, ők dolgoznak a témavezetőikkel, és közösen készülnek fel z előadásra, egymást segítik, egymást erősítik. A témavezetők mindig ott vannak a háttérben. A diákok számára ez egyfajta fellépés, gyakran tapasztaljuk hogy ilyenkor a középiskolások előveszik az iskolájuk egyenruháját, és nagyon büszkén, egyenruhában tartják ezeket az előadásokat. Egyszerűen óriási öröm látni ezeket az előadásokat szombatonként.

- Technikailag, hogyan néz ki a tábor? Bentlakásos, vagy a debrecenieknek hazajárós?

- Szerencsések vagyunk, mert a szállást meg tudjuk úgy oldani, hogy a táborlakók egy helyen, egymás közelében lakjanak a sportkollégiumban, ami teljes egészében ilyenkor a tábor rendelkezésére áll, és szinte csak a mi táborozóink és segítő oktatóink laknak ott ilyenkor. Általában van elég helyünk arra, hogy felkínáljuk a lehetőséget akár a debreceni diákoknak is, hogy bent töltsék az éjszakát

- Élni szoktak ezzel?

- Igen. Olyan jó az esték hangulata, a beszélgetések, olyan jó programokat kínálunk a diákok számára, hogy kérik, hadd maradhassanak benn éjszakára is. Ha van elég helyünk a kollégiumban, akkor megoldjuk, hogy ők is kapjanak szállást. A tábor maga ingyenes, tehát ez nem jelent számukra plusz költséget. Csak az útiköltséget kell állnia a családoknak.

- Ha valaki akár a tábor hatásásra, akár eleve annyira elhivatott, és egyértelműen tudja már, hogy majd a TTK-ra szeretne jelentkezni érettségi után, hogyan tudják ebben segíteni?

- Mi is úgy tapasztaljuk, hogy az emelt szintű érettségi felvételi követelményként történt bevezetése nagyon komoly akadályt jelent sok diák számára. A nehézséget az is jelenti, hogy például kémiából, fizikából az emelt szintű érettséginek van kísérleti része is, és nem feltétlenül áll minden középiskolában rendelkezésre olyan minőségű, olyan színvonalú laboratórium, ahol jól fel tudnának készülni egy ilyen kísérleti vizsgára. Mi azzal segítjük a felvételizőket, hogy minden természettudományos érettségi tárgyból egy ingyenes, emelt szintű érettségi előkészítő rendszert működtetünk. Már szeptemberben lehet erre jelentkezni matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyakból. Szakavatott egyetemi oktatók és középiskolás tanárok tartják a kurzusokat, akik pontosan tudják, hogy mire van szüksége egy középiskolás diáknak, ők garantáltan fel tudják készíteni a diákokat az emelt szintű érettségire úgy, hogy a kísérleti részekhez az egyetemnek a világszínvonalú laborjait fogják használni.

- Mindehhez hozzáférése csak egy végzős, érettségi előtt álló középiskolásnak van, vagy esetleg tizenegyedik évfolyamosok is mehetnek?

- Ezt már ajánljuk azoknak is, akik a tizenegyedik osztályt kezdik el, így nekik két évük van arra, hogy felkészüljenek. Ez egy alaposabb felkészítést jelent. Mindenképpen érdemes élni a lehetőséggel. Jelenleg egyébként a rendszer maga már működik, most fejezzük be a második félévünket. A járvány ellenére nagyon sikeres volt ez a két félév, összesen körülbelül 200 középiskolás volt folyamatosan a foglalkozásokon, annak ellenére, hogy már tavaly október végétől kezdődően jórészt csak online tudott működni.

- Hogyha valakinek felkeltettük az érdeklődését és szeretne jelentkezni a táborra, akkor milyen felületeken, hogyan teheti meg?

- A tábor honlapja elérhető, ott kell jelentkezni, a címünk ttknyaritabor.unideb.hu, ott kell kitölteni egy jelentkezési űrlapot. Amit kérünk a jelentkezéshez, mindössze egy motivációs levél, és egy szaktanári ajánlás. Tehát azt javasoljuk az érdeklődőknek, hogy minél hamarabb vegyék fel a kapcsolatot a szaktanárokkal és kérjenek tőlük ajánlást, valamint fogalmazzanak egy motivációs levelet, amiben azt kell leírni, hogy miért érdekli őket a természettudomány, hogyan tervezik a továbbtanulást, milyen álommunkahelyben gondolkodnak például.

- Mi alapján szelektál a kar, hiszen nagyon sokan jelentkeznek?

- Valójában mi a lelkesedést keressük, a csillogó szemű gyerekeket. Nem látjuk őket, de ezt ki lehet olvasni, ott a sorok között mindig megtaláljuk, amit keresünk.

- Hogyha valaki a felvételi előkészítő iránt érdeklődne, hol járhat utána?

- A kar honlapján kell utánanézni, ott megadtunk egy e-mail címet, oda kell csak küldeni egy üzenetet, és válaszlevélként megkap minden információt, ami kell ahhoz, hogy szeptemberben tudjon csatlakozni a megfelelő tantárgynak az előkészítő programjához.

 

 

Kiváló hallgatók a BTK-n

A magyar gazdaság újraindítását segíti az Irinyi Terv

Szabó Ivett

Szerző
Hasonló cikkek