Egyetem Tér
2021-06-17

A kiválóság útján a GTK intézete

Elismerés a Kiválóságért Díj bronz fokozat egy csillaggal címben részesült a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete. A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület díját szervezeti és működési teljesítményével vívta ki a DE GTK egysége.

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület gondozásában megvalósuló Nemzeti Kiválóság Elismerési Rendszer (NKER) értékelési szempontjai alapján a szervezetek teljesítményét, működésének érettségi fokát bronz, ezüst és arany fokozatokkal, azon belül pedig csillagokkal ismeri el.

- Az elért minősítés a kiválóság felé vezető út első mérföldköve, amely mind a Gazdaságtudományi Kar, mind a Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet számára fontos. A kar hallgatói nálunk elsőkézből ismerkedhetnek meg az új, a kor menedzsment ismereteit átfogóan tartalmazó EFQM 2020 modellel – ismertette Darnai Balázs, az intézet minőség menedzsmentet tárgy oktatója, az NKER tréningjén résztvevő szakember.

Elmondta: az EFQM-alapú Nemzeti Minőség Díj, majd később Kiválóság Díj 2012-ben megszűnt Magyarországon. Azonban az új modell megjelenésével az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával idén újraindították a Nemzeti Kiválóság Díjat és ezzel párhuzamosan a Nemzeti Kiválóság Elismerési Rendszert is. A modellben továbbra is cél a szervezetek komplex minősítésen alapuló értékelése, és az európai legjobb gyakorlatok átvételével a minél jobb kiválóság szint elérése.

- A díj kritériumrendszerében komplexen jelennek meg a legmodernebb stratégiai fókuszú menedzsment ismeretek és elvárások, melyek a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet tematikája és fókusza szempontjából megkerülhetetlenek. Felépítéséből adódóan ez beépül a minőségmenedzsment tárgyakba, de mesterszakokon akár önálló tárgyként is megállja a helyét – jelentette ki Dajnoki Krisztina, a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója. Hozzátette: elkötelezettek a minőségbiztosítás területén mind szervezeti, mind oktatási szinten.

Az intézet jövőbeli tervei között szerepel a rendszer következő szintjére, az ezüst fokozatra való előrelépés.

 

Elindult az első Szantorini járat Debrecenből, és nevezhetnek már a futók a IV. Wizz Air Debrecen Airport Runra

Vokla Roland is aláírt a jövő szezonra

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek