Egyetem Tér
2021-06-07

Új doktorok a Debreceni Egyetemen

Hosszú idő után újra doktoravatót rendezhetett a Debreceni Egyetem. A június 5-i eseményen délelőtt a PhD-, délután pedig a habilitációs okleveleket, valamint Professor Emeritus címeket és kitüntetéseket adott át az intézmény vezetése.

Az egyetemi ünnepségen megszokott fanfár hangjaira vonultak be szombaton délelőtt a Debreceni Egyetem doktori tanácsának tagjai a Főépület Díszudvarára, a doktoravató színhelyére. A program a járványügyi helyzet miatt zártkörű volt, a nyilvánosságot az egyetem online biztosította.

- Hosszú idő telt el, hogy ilyen ünnepségen összegyűlhettünk, és az, hogy most sem a hagyományos módon rendezhetjük a doktoravatást, mutatja, hogy az elmúlt időszak megpróbáltatásai mind a mai napig hatással vannak ránk – fogalmazott köszöntőjében Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese. Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnökbe beszédében kiemelte: talán soha nem volt olyan nagy felelőssége a tudós társadalomnak a közszemlélet formálásában, mint az elmúlt másfél esztendőben, és az előttünk álló időszakban lesz.

- Fontos, hogy a társadalom bizalommal tekintsen tudósaira, s hogy az általuk mondottakat komolyan vegye. Ezt a bizalmat ki kell érdemelni. Ezt nem lehet másként elérni, mint példamutató magatartással, valamint a tudományos információk hiteles, a tények lehető legpontosabb, de mindvégig közérthető módon történő kommunikációjával – hangsúlyozta Csernoch László.

A doktori (PhD) fokozat megszerzéséhez előírt követelményeknek 89 jelölt – 71 summa cum laude, 18 cum laude minősítéssel – tett eleget.

„Fogadom, hogy a Debreceni Egyetem doktoraihoz méltó magatartást tanúsítok. Legjobb tudásom szerint munkálkodom az egyetem hírnevének öregbítésén. A tudományos etika tiszteletben tartásával szolgálom a tudományos haladást, az egyetemes emberi kultúrát és a nemzeti értékek megőrzését” – hangzott a fogadalom.

A doktorjelöltek tudományterületenként (agrár-, bölcsészet-, orvos- és egészség-, társadalom- valamint természettudományok) vehették át oklevelüket.

A program délután oklevélátadó ünnepséggel folytatódott a Díszudvaron.

Csernoch László rektorhelyettes – utalva a 100 évvel ezelőtt történtekre – Pokoly József rektor 1921. június 5-én, az intézmény névavató ünnepélyén elhangzott beszédéből idézett: „A Tisza István Tudományegyetem név tehát nekünk cél és útmutató; a nemzet életéért jövő dicsőségéért magunkra vállalt teher s ennek hordozására képessé tevő erő; sarkantyú mely szüntelen futásra ösztönöz.” Majd hozzátette: „nem tudhatjuk, hogy mik lesznek a messze jövőben a nemzetet jellemző vonások. De ahhoz semmi kétség nem férhet, hogy a természeti egyúttal emberi viszonyok csak bizonyos megvont határok között engednek meg olyan közösséget, amelyen belül az egyén jelleme fejlődhetik.”

A beszédet követően 31-en – az agrártudományok területén 2, a bölcsészettudományok területén 2, a műszaki tudományok területén 2, az orvos- és egészségtudományok területén 6, a társadalomtudományok területén 19 – vehették át habilitált doktori címüket elismerő oklevelüket.

A Debreceni Egyetem Szenátusa hét nyugalmazott tanárának Professor Emeritus címet adományozott, amellyel az intézmény legkiválóbb professzorainak teljesítményét, az egyetem érdekében kifejtett munkáját ismeri el, egyúttal jogokat és feltételeket biztosít további tevékenységükhöz.

Professor Emeritus címet vehetett át Berde Csaba, Borbély Attila, Csapó János, Dezső Balázs, Kövics György, Nagy Géza és Nagy János.

A Debreceni Egyetem Szenátusa 2008 tavaszán alapította a Debreceni Egyetem Publikációs Díja kitüntetést. A díj az egyetem azon oktatója vagy kutatója részére adományozható, aki az egyetemen folyó kutatómunka eredményét rangos szakmai publikációban jelentette meg és publikációját az egyetemi adatbázisban hozzáférhetővé tette. Évente öt díj adományozható; egy-egy az egyetem kiemelt kutatási területein.

A kitüntetést az ünnepi eseményen öten vehették át:

A molekulatudomány területén Tircsó Gyula egyetemi docens, a Journal of the American Chemical Society folyóiratban megjelent munkájáért.

A fizika, számítás- és anyagtudomány területén Péli Zoltán posztdoktor a Physical Review D folyóiratban megjelent munkájáért.

A molekuláris medicina területén Sikura Katalin Éva tudományos segédmunkatárs a British Journal of Pharmacology folyóiratban megjelent munkájáért.

Az egészség- és környezettudományok területén Magura Tibor egyetemi tanár a Global Ecology and Biogeography folyóiratban megjelent munkájáért.

A humán tudományok területén Kalmár György egyetemi docens a Palgrave Macmillan kiadónál megjelent kötetéért.

hirek.unideb.hu 

Burjátföldön szigorítják a járványügyi korlátozásokat

Libaúsztató helyén Debrecen első lakótelepe – Libakert

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek