Egyetem Tér
2021-05-28

Ütős lesz a hétvége

Három napon át tartó koncertsorozatot rendez a Zeneművészeti Kar ütős tanszaka. A Tavaszi Ütős Napok elnevezésű hangszeres rendezvényt a koncertek mellett szakmai programok színesítik. Az eseményen külföldi vendégelőadó is fellép.

Hosszú kihagyás után ismét élőben hallgathat koncerteket az ütőhangszeres zenét kedvelő közönség. A DE Zeneművészeti Karán rendezik meg május 29. és 31. között az ütősök fesztiválját, melyen a közönség többek között marimbát, vibrafont és kisdobot is hallhat. Az eseményen a Debreceni Egyetem fiatal tehetségei is színpadra lépnek.

- A karnak minden rendezvény fontos, nekünk most különösen azért, mert sok koncertet nem tudtunk megtartani az elmúlt időszakban. Szeretnénk megmutatni, hogy a rendkívüli helyzetben is dolgoztunk, példásan helytálltak, sokat fejlődtek a hallgatóink. Nagy mennyiségű zenei anyag gyűlt össze, ezek egy részét most fogjuk bemutatni – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Szabó István, a DE Zeneművészeti Kar Rézfúvós és Ütőhangszer nem önálló Tanszékének vezetője, a SONUS Ütőegyüttes művészeti vezetője.

Egy különleges nemzetközi vendég is szerepel a programban, fellép Ignasi Domènech Ramos, a valenciai OCV Palau de les Arts Reina Sofia ütőhangszeres művésze, valamint a murciai Higher Conservatory of Music és a szintén valenciai Percusons Academy ütőhangszeres oktatója. Többek között diplomakoncertet mutatnak be a ZK alapképzésben résztvevő hallgatói, játszanak a Zeneakadémia doktorandusz hallgatói, valamint családi koncertet ad a Zeneművészeti Kar ütőegyüttese, a SONUS. Utóbbi a TanBorEn Trióval is színpadra lép majd.

Az eseményre a belépés díjtalan. A koncertek személyesen csak védettségi igazolvány és személyazonosságot igazoló okmány együttes felmutatásával, maszkok viselése mellett és a kellő távolság betartásával látogathatók.

A Tavaszi Ütős Napok programja ezen a linken érhető el.

hirek.unideb.hu

Segítség és társadalmi felelősség

Keleti rangadó vár a gladiátorokra

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek