Egyetem Tér
2021-05-07

Fejlesztések a jövő könyvtáráért

Eszközbeszerzés, digitalizálás, hallgatóbarát beruházások, tananyagfejlesztés – többek között ezeket az elemeket tartalmazza az a projekt, amelyet 305,5 millió forint pályázati forrás felhasználásával valósít meg a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára.

A felsőoktatás színvonalát emelő, a hallgatók hatékonyabb tanulmányi munkáját elősegítő több száz millió forint összértékű beruházási-fejlesztési program zajlik a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában (DEENK). A tervek egy része már megvalósult, a fejlesztés folytatódik.   

- A DEENK a pályázat valamennyi elemével már a jövőt építi, mivel elsősorban olyan fejlesztéseket valósítunk meg, amelyek segítségével a holnap olvasó- és ügyfélközpontú könyvtárát hozhatjuk létre – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Karácsony Gyöngyi. A DEENK főigazgatója hangsúlyozta: a tervezés és megvalósítás során mindvégig a hallgatók álltak a fókuszban, hiszen elsősorban a lemorzsolódást próbálják megakadályozni, mindezt úgy, hogy a képzésükkel kapcsolatos kompetenciákat fejlesztik, valamint a tárgyi és környezeti feltételeket teszik számukra komfortosabbá.  

A hallgatói szolgáltatások egyik fontos és – a korlátozások feloldásával – már látható eleme az Élettudományi Könyvtárban működő tanulószobák foglalási rendszere (https://lib.unideb.hu/hu/tanuloszoba-foglalasa), ami a legmodernebb eszközök használata mellett biztosítja az egyéni, vagy akár a csoportos felkészülés lehetőségét.  

A Főépületben megkezdődött Kreatív Sziget kialakítása, amelynek megtervezése egy hallgatói munkacsoport bevonásával történt. Itt többek között a közelmúltban beszerzett 3D-s nyomtató segítségével próbálhatnak ki és alkalmazhatnak új technikákat tanulmányaik során a hallgatók.  

Újdonság lesz a várhatóan a következő tanévtől beinduló laptopkölcsönzési szolgáltatás, amely elsősorban a hátrányosabb helyzetű egyetemi polgároknak nyújt majd segítséget tanuláshoz, munkához egyaránt.  

Folyamatos a prezentációkészítéssel, szakdolgozatírással kapcsolatos gyakorlati és elméleti tudnivalók, vagy a pontos hivatkozáskészítés ismereteibe bevezető tananyagok készítése is, amelyeket folyamatosan töltenek fel a DEENK e-learning felületeire a könyvtár munkatársai.   

– Természetesen a szolgáltatásaink színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen munkatársaink idegen nyelvi képzése, hiszen az itt tanuló, vagy az Erasmus keretében érkező külföldi diákokkal való kapcsolattartásban nélkülözhetetlen az angol nyelv ismerete – ismertette a program dolgozói képzést érintő területét Karácsony Gyöngyi.  

A pandémiás helyzet idején kapott új lendületet a DEENK állományának digitalizálása, így a ritka és kevés példányszámú, vagy csak helyben kutatható dokumentumok elérhetők lesznek nyitvatartási időtől függetlenül a könyvtár online felületein. A munka során készült el a folyamatosan gyarapodó digitális galéria is, amely a https://galeria.lib.unideb.hu/regi-konyvek/item oldalon lapozgatható. 

A járványhelyzet miatt kialakult korlátozások feloldásával hamarosan lehetőség lesz rendezvények szervezésére is, amelyekkel a megújult terekben az ismeretszerzés mellett a szórakozás, kikapcsolódás lehetőségét is újra biztosítani tudja a DEENK.  

A projekt az EFOP 3.4.3-16-2016-00021 „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében" pályázat keretében valósul meg a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában.

Jubilál idén a Farmer Expó

Csicsergő villamos Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek