Egyetem Tér
2021-04-13

Művészeti sikerek az OTDK-n

Kiváló eredményeket értek el a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Művészet és Művészet-tudományi Szekciójában. A résztvevő diákok közül öten teljesítettek kiemelkedően.

Minden eddiginél több, összesen 397 résztvevővel rendezték meg online a 35. OTDK Művészet és Művészet-tudományi Szekcióját Vizuális művészeti alkotások, Zenei alkotóművészeti, zenei és színpadi előadó-művészeti tevékenység, valamint Művészetelméleti pályamunkák kategóriákban. A megmérettetésen hét hallgató képviselte a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karát.

A ZK tehetségei közül ketten dobogóra állhattak a Művészetelméleti Szekcióban, egy második és egy harmadik helyet szereztek, harmadik társuk pedig különdíjat kapott. Az Előadóművész Szekcióban is érdekelt volt a Zeneművészeti Kar, ugyanis ott két harmadik helyezést értek el a hallgatók.

Nagy volt az érdeklődés az OTDK iránt a karon, hiszen még soha nem jelentkezett annyi hallgatónk mint az idén. Mi elsősorban zenélünk és koncertezünk, de a járványhelyzet arra késztetett bennünket, hogy egy kicsit a tudományos világba is kilépjünk. Sok tudományos témával foglalkozunk a művészeti oktatás mellett, ami nem meglepő, hiszen az ország egyik legszélesebb képzési palettájával rendelkező egyetemének részei vagyunk. Egy ilyen konferencián sok karról érkezik, sokféle érdeklődésű fiatal, és a tudományos tevékenység egy kiváló kapcsolódási lehetőség a zenészek számára, amikor mi is megmutathatjuk saját értékeinket. A mostani eredmény nagyon szép siker a számunkra – mondta Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja.

Az idei kiírásban a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara rendezte meg a Művészet és művészet-tudományi szekciót április 8. és 10. között. Az eseményen a hazai és a határon túli művészeti felsőoktatás legtehetségesebb, legmotiváltabb hallgatói mérhették össze tudásukat és alkotói szemléletüket.

A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Művészet és Művészet-tudományi Szekciójának eredményei:

 

Művészetelméleti szekció:

2. helyezés Zalatnay Flóra Lili

témavezető: Kissné Mogyorósi Pálma

3. helyezés: Dóka Eszter

témavezető: S. Szabó Márta

Különdíj: Danguly Tünde

témavezető: Váradi Judit

 

Előadóművészeti szekció:

3. helyezés Kiss Péter Róbert

témavezető: Szabó István

3. helyezés Tóth Levente

témavezető: Szalai Tamás

Több mint 400 ezer adag oltóanyag érkezik kedden Magyarországra

Elkezdődött a joghallgatók versengése

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek