• borús égbolt6℃ Debrecen
  • Ákos, Bátor
  • Benzin: 410Ft
  • Dízel: 425Ft
Az egyetem rektora az üzbég gyógyszerfejlesztésért felelős ügynökség vezetőjét fogadta kedden.

A gyógyszerésztudományi képzések üzbegisztáni bevezetéséről, valamint közös oktatási, kutatási, fejlesztési programok támogatásáról és mobilitási programok elősegítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem az üzbég kormányzattal. Az intézmény rektora, Szilvássy Zoltán kedden az egyetemen fogadta az üzbég gyógyszerfejlesztésért felelős ügynökség vezetőjét, Sardor Karievet. A megbeszélésén egyebek mellett szó volt a Debreceni Egyetem gyógyszerésztudományi oktatási-kutatási portfóliójáról, valamint az intézmény által létrehozott országosan egyedülálló gyógyszeripari klaszterről is.

- Üzbegisztánban rendkívül dinamikusan fejlődik az üzbég gyógyszeripar és gyógyszerésztudomány, ezért nagy szükség van a jól képzett szakemberekre. A megállapodások keretében lehetőség nyílik, hogy az üzbég hallgatók és oktatók a Debreceni Egyetemen szerezzék meg a szükséges tudást. Az intézmény három területen – biotechnológia, gyógyszerészet és mezőgazdaság – nyújt tudományos támogatást – sorolta Sardor Kariev.

Szilvássy Zoltán reményét fejezte ki, hogy a jövőben nőni fog a Debreceni Egyetemen tanuló üzbég hallgatók létszáma. Az üzbég gyógyszerfejlesztésért felelős ügynökség vezetője elmondta, hogy a Debreceni Egyetem Magyarország egyik vezető felsőoktatási intézménye, amelynek jelentős hagyományai vannak a gyógyszerésztudományi képzések és az egészségipar területén.

Mint korábban megírtuk, A Debreceni Egyetem egy campust is alapít Üzbegisztánban.

Fotó: unideb.hu

Nőhet a tűzesetek károsultjainak adható szociális támogatás Debrecenben

Kérdőjelek Gulácsi körül

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek