Egyetem Tér
2021-02-02

Meghosszabbította a vizsgaidőszakot a Debreceni Egyetem

Többségében orvosi és egészségügyi képzésben tanulókat érint a döntés.

Két héttel tovább tart a Debreceni Egyetemen a vizsgaidőszak azoknak a hallgatóknak, akik részt vesznek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A döntés az intézményben összesen közel kilencszáz diákot érint, akik többségében orvosi és egészségtudományi képzéseken tanulnak.

A debreceni egyetemisták az Országos Mentőszolgálatnál PCR-teszthez mintavételt, iskolákban, idősotthonokban szociális szűréseket végeztek, valamint kórházakban, klinikákon is dolgoztak. Utóbbi helyeken a betegágy melletti ápolásban, betegellátásban, a lázméréshez, adminisztrációhoz kötött beléptetésben, valamint a call center-munkákban vettek részt. A védekezésben dolgozó hallgatók munkáját az egyetem beszámítja majd valamelyik későbbi szakmai gyakorlatba, vagy kredtikurzusként is elfogadja azt.

Az egyetemisták szerepvállalásukért fizetést és ösztöndíjat is kaptak az Innovációs és Technológiai Minisztérium révén, mindezt a HÖK, az ÁOK, a FOK és a GYTK további ösztöndíjkiegészítéssel támogatja.

Fotó: unideb.hu

Újra edzében a DEAC floorballosai

Online nyílt napot tart a Debreceni Egyetem Informatikai Kara

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek